Tíz évre elvehetik Demcsák jogsiját

Tíz évre elvehetik Demcsák jogsiját

Demcsák Zsuzsa
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 12. 05:20
Még a nyár előtt elítélhetik Demcsák Zsuzsát, akit ittas vezetésen kaptak a zsaruk. A bírósági eljárás során most kiderülhet, mi mindent követett el eddig az utakon.
Munkatársunktól

Legrosszabb esetben tíz évre is elveszítheti a jogosítványát Demcsák Zsuzsa a hatályos jogszabályok értelmében. A Bors egy hete elsőként írta meg: a Mokka műsorvezetőjét május 2-án, hajnalban kapták ittas vezetésen a rendőrök. A jogosítványát csak a kihallgatása után vették el, de a jelek szerint hosszabb időre búcsút mondhat tőle. Rá­adásul további kellemetlenségek is várhatnak rá. Az általunk megkérdezett szakjogász arról is beszélt, mi mindenre lehet számítani ilyen helyzetben.

– Hónapokban vagy években kell meghatározni a büntetést: a legkevesebb egy hónap, a leghosszabb tíz év, és a kettő között bármilyen ítéletet hozhat a bíróság – mondta dr. Vidákovics Bé­la azzal kapcsolatban, mennyi idő­re ugorhat Zsuzsa jogsija. – Amennyiben már nem az első a­lka­lom, hogy a jogosítványát be­­vonják, akkor általában hosszabb időre veszik el, és az ítélet súlyosbodik. Első alkalommal ál­talában meg lehet úszni egy pénz­büntetéssel. A második al­ka­lomnál már annak is jelentős szerepe van, milyen koncentrációban volt jelen az alkohol az ittas vezető vérében. Ha valaki visszaeső, és mondjuk az első és második alkalommal is közepesen ittas volt, előfordulhat, hogy felfüggesztett szabadságvesztést kap. Harmadik vagy sokadik alkalommal pedig akár le­töltendőt is – magyarázta az ügyvéd.

Emelkedett hangulatban

Egy 56–60 kilós nő esetében közelítő becslések szerint két és fél deci bor szükséges ahhoz, hogy a véralkoholszint 0,5–0,6 százalék körül legyen akkor, ha az utolsó kortyot egy órával ezelőtt itta meg. Az internetes kalkulátorok szerint a 0,5–1,5 százalékos véralkoholszint egyebek között eufóriát, emelkedett hangulatot, a gátlások elvesztését és bőbeszédűséget, növekvő reakcióidőt és szűkülő térlátást okoz.

Demcsák Zsu­zsa nem elő­ször maradt jogsi nélkül: 2014 októberében fél évre ugrott az engedélye, mert túl sok büntetőpontot szedett össze.

– Az elmúlt három évben 18 büntetőpontot halmoztam fel, ami automatikusan azzal jár, hogy bevonják a jogosítványomat. A hibáimból tanultam, a büntetések mindegyikét maradéktalanul befizettem. Az utánképzést elvégzem, mint bárki más, és tiszta lappal, sokkal figyelmesebben élem tovább az életemet. Természetesen a jövőben még jobban oda fogok figyelni, hogy minden közlekedési szabályt betartsak – közölte akkor.

Az ügyvéd azt mondja, a bíróságon most az is kiderülhet, hányszor vétett eddig a KRESZ ellen.

– A bíró figyelembe veheti, hogy korábban milyen magatartást tanúsított a közlekedésben. Valószínűleg az ügyész súlyosító körülményként hivatkozik majd erre – mondta dr. Vidákovics, aki nem tartja kizártnak, hogy még a nyári szünet előtt ítélet születik Demcsák ügyében.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.