Celeb

Tíz éve izzik köztük a testépítőszerelem - fotók

Balajti Péter

Létrehozva: 2016.01.04.

Tíz éve alkot egy párt a profik között versenyző Toldi Zsuzsi, a 2014-es BodyPower Pro bajnoka és Csuhai János, a 2015-ös Olympia Amateur első helyezettje. A szerelmesek kapcsolata stílusosan egy testépítő versenyen kezdődött.

– Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. S hogy mivel bűvölt el? A szépségén és a tényen túl, hogy sokat foglalkozik a testével, a kisugárzásával – meséli János, aki nem tagadja, mindketten erős egyéniségek, mely eleinte gyakori összezördülésekhez vezetett.

– Kettőnk közül Jancsi a békülékenyebb, én képes vagyok rá, hogy addig ne álljak szóba vele, amíg bocsánatot nem kért tőlem – veszi át a szót Zsuzsi.

Idővel sikerült összecsiszolódniuk és ma már azt is elfogadják, ha olykor nem a másik áll életükben az első helyen.

– Mindkettőnknek több terepen is helyt kell állnunk és emiatt bizony néha a munka veszi át a főszerepet. Ám ilyenkor is tudjuk, kiért élünk. A karácsonyból pedig nem engedünk. Meglátogatjuk a szüleinket, felelevenítjük a régi ízeket, amik mellé a sportolói énünknek megfelelő fogások is kerülnek. Bár az ünnepi időszakban egy kicsit elengedjük magunkat, nem szeretjük a teltségérzetet és az azzal járó lelassulást. Ha ezt tapasztaljuk, akkor nagyokat futunk a kutyákkal és elkezdünk kardiózni – így a testépítő.

Életük tökéletesen összeforrt: a nő versenyei és sikerei vezették vissza a sport világába a férfit, míg annak szakmai tapasztalataira építve tör előre az üzleti életben a 2012-es Arnold Classic Europe Bodyfitness bajnoka.

– A különbségek helyett a hasonlóságokra összpontosítunk. Szeretünk wakeboardozni és hódeszkázni, hasonló módon étkezünk és odáig vagyunk a kutyusokért. Négy saját kutyánk mellett befogadó szülőként sok elesett állaton segítettünk már. Most ők jelentik számunkra a családot. Ám ami késik, az nem múlik… – mondja sejtelmesen a bajnoknő. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133146_auto_resized.jpg
origo.hu

Sokkoló fotók: felismerhetetlen lett Magnum, Tom Selleck

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713281711
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135269_auto_resized.png
hirtv.hu

A brüsszeli rendőrég engedett az Antifa tagjai őrjöngésének + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27122_resized.jpg?avcount=1713281711
origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131342_auto_resized.jpg
travelo.hu

Különleges lakóval bővült a budapesti állatkert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/kl5M2TtcSFPpJW5WuNUwjdhsqnlTvWNB93cz24MNh3U/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JlNDlmYTVhMDU1ZDQ4NDk5ZTY1YTA1YzNhNTBjZGVj.jpg
Zsákbamacska

"Rengeteget nevettünk..." - Marics Petiről vallott Stana Alexandra

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ADIHOGUZru60pm6e5EcVTUus7VMLV63xKN2dJr9-kZU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U4N2NkY2M0ODAxMjQ4OWY5ZGVmMTRhNTRiOTI1YzIz.jpg
Csajbuli

Lékai-Kiss Ramóna mindent hátrahagyva utazott el az országból