Mintha egy királyi párról lenne szó, olyan biztonsági intézkedések közepette szervezi Gianni Annoni és Debreczeni Zita a jövő hétvégére tervezett esküvőjüket. A két híresség az olasz dolomitokba szervezte a ceremóniát, közel háromezer méter magasba, ahol tényleg csak a madár jár. És persze egy pár, általuk meghívott vendég... de tényleg csak egy maroknyi emberről beszélhetünk.
A Bors értesülései szerint szó sincs nagy olasz családi kivonulásról, körülbelül tíz ember hallja majd a boldogító igent vagy sít, azt ugyanis még nem tudni, hogy az anyakönyvvezető két nyelven, vagy csak olaszul beszél majd.
Információink szerint nagyobb a valószínűsége az olasz szövegnek, tekintettel arra, hogy Olaszországban kelnek egybe, és az esküvőszervező nő is olasz.
– Ők döntöttek úgy, hogy ilyen nagy titokban tartják az esküvőjüket – mondja a Borsnak a pár egyik közeli barátja –, mi pedig ezt tudomásul vesszük. Úgy tudom, majd itthon is lesz egy hatalmas buli, ha hazaértek, de az egybekelésüknél nem lesznek ott a haverok, csak tényleg a nagyon, nagyon szűk család.
Lapunk úgy tudja, hogy Zita koszorúslányai azok a szépségek lesznek, akikkel Athénba szervezték a leánybúcsút. Zita, az unokatestvére, Dóri, és néhány barátnőjük társaságában partiztak együtt. Információnk szerint Gianniék nászajándékra sem tartanak igényt, a vendégektől azt kérték, hogy az arra szánt összeget jótékony célra ajánlják fel.
A koszorúslányokat a jövő hét közepén négy napra utaztatja Olaszországba a pár. Titoktartásra kötelezték őket, de valójában nem is kaptak tájékoztatást a pontos időpontról. Természetesen megkerestük Zitát, hátha elárulja, miért ez a nagy titkolózás, de a modell-fotós lapzártánkig elérhetetlen volt. A vőlegény pedig – ahogy mindig – most is csak annyit mondott, ő nem tud semmiről…
Liptai Claudia esküvője olyannyira titkos volt, hogy még ő sem tudott róla előre, holott neki kellett kimondania a boldogító igent Gesztesi Károlynak. A színésznőt szó szerint elrabolta Gesztesi, a vörös démon pedig csak a vidéki kúriába érve tudta meg, hogy minden barátjuk és az anyakönyvvezető is ott van.
Sebestyén Balázs is titokban vette el kedvesét, Viktóriát. A menyegző egy kis faluban, Röjtökmuzsajon volt. A ceremóniának az ottani romantikus kastélyszálló kápolnája adott otthont. A boldogító igen kimondásakor összesen harmincan voltak jelen. Az akkori sajtóhírek szerint Balázsék titoktartási szerződést írattak alá a szálloda személyzetével, és a vendégeket is arra kérték, ne készítsenek fotókat, videófelvételeket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.