Titkos szerelme ma is imádja Bessenyei Ferencet

Bessenyei Ferenc 2004. december 27-én ment el örökre. A színészlegenda unokahúgával, Bessenyei Emmával emlékeztünk a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjára. A színésznővel, akit a hamarosan újrainduló, Drága örökösök című sorozat Lujzi nénijeként zárt szívébe az ország.

– Utolsó éveiben nem ápoltunk szoros kapcsolatot Feri bátyámmal, mert a felesége, „Eszter bá­csi” szorosan elzárta tőlünk. Így hívtuk, mert olyan szigorú volt, mint egy bácsi – neveti el magát Emma. – Csak telefonon tudtunk vele beszélni nagy nehezen. Apukám, a testvére azért tartotta vele a kapcsolatot, pláne, miután kórházba került. Tudtuk, hogy nagyon beteg. Végül a tüdeje feladta. Feri bátyám még a halála előtt felhívta apámat, hogy haldoklik. Amikor valaki ilyen beteg, hiszed is, meg nem is. Próbálsz hinni abban, hogy ez csak egy beteg ember panasza. De apukám érezte, mondta, hogy most beszéltem utoljára Ferkóval, és sajnos igaza lett.

Máté Erzsi mondta, hogy Bessenyei Ferencbe minden nő szerelmes. Emma szerint ez így is volt, de a négy feleségével nem volt szerencséje.

– Mindegyikkel csak egy darabig volt boldog, míg hitte, hogy ez majd sikerül. Aztán nem úgy lett. Első feleségétől, Szederkényi Adától születtek az ikrei. Aztán jött Váradi Hédi, aki aranyos asszony volt, de hiába, vége lett. Lugossy Zsuzsától is született egy gyereke, utána jött Eszter bácsi, aki mellette volt haláláig.

Utolsó két házassága között  azonban találkozott egy asszonnyal, aki igaz szerelemmel szerette mindvégig.

– A mai napig ugyanolyan szerelemmel szereti – pontosít Emma. – Onnantól, hogy megismerte Feri bátyámat, többé nem volt senkije. Minden előadásán ott ült, ha esett, ha fújt. Minden pillanatát neki szentelte, és biztos vagyok benne, hogy a halála óta is így van. Ő volt az a nő, aki kitartott mellette örökké, aki ma is gyűjti róla a relikviákat. Feri bátyám is szerette, egyszer elszökött hozzá még Pestre is, de a sors másképp rendezte.

A Bessenyei család hatalmas. Valaki mindig férjhez ment, megnősült, gyereke született. Olyankor mindig találkoztunk. Rengeteg szép emléket őrzök róla. Apukám Sydney-ben élt negyven évig, sokszor járt nála. Kint élhetett volna ő is, de azt mondta: „gyerökeim, akkor én már ne is szenvedjek tovább?”. Hát nem édes? Jól érezte magát itt szenvedve.