Celeb

Titkolta halálos betegségét a Dolly Roll gitárosa

GYLF, Fái

Létrehozva: 2017.01.21.

A családján és a legjobb barátain kívül senki sem tudta, hogy beteg, a gyilkos kórral küzd. A szervezete csütörtökön feladta a harcot.

Újabb fájdalmas veszteséget szenvedett el a magyar könnyűzene, elhunyt a legendás gitáros, Kékes Zoltán. Generációk siratják, hiszen oszlopos tagja volt többek közt a Hungária és a Dolly Roll zenekarnak. Azt mondták róla, ő a Dolly Roll motorja. Dollyval az utolsó pillanatig felléptek. Szilveszter éjjel például Dunakeszin csaptak felejthetetlen bulit. Dolly fotókat is tett fel a közösségi oldalára: „Szabadtéri buli, nagyon hideg, de fergeteges volt!” És Zoli ragyogóan néz ki a képeken, egyáltalán nem látszik rajta, hogy nagybeteg. Pedig az volt.

A Bors elérte Kékes Zoli legjobb barátját. Mivel ő is ismert ember, annyit kért, hogy a nevét ne közöljük. 

– Való igaz, Zoli elment – mondta megtörten. – Mi is csak fél éve tudtuk, hogy beteg, csütörtökön a kórházban adta fel a szervezete a harcot. Engem a párja értesített. De nem szeretnék erről beszélni, ebben maradtunk a többiekkel – mondta a zenész barátja.

A zenésztársak sem tudták, hogy beteg, szinte mindenkit meglepett a halála. A dobos, Zsoldos (Dedy) Gábor, akivel együtt alapították a Dolly Rollt, az interneten olvasott a tragédiáról.

– Nem hittem el, amikor olvastam a hírt – mondta a zenész.

– Mélyen megrendültem, abban reménykedtem, hogy nem igaz, ezért elkezdtem telefonálni. Először Fenyő Mikit hívtam, aztán Novai Gábort. Mindketten tőlem tudták meg, hogy mi történt.

Novai Gábort is váratlanul érte a régi harcostárs halálhíre. Kékessel együtt muzsikáltak a Hungáriában és a Dolly Rollban is.

Kékes Zoltán

Budapesten született,1949. november 2-án. Nyolc­évesen kezdett zongorázni, 1964-ben lett a Kandó technikum tanulója, majd 1973-ban diplomázott a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán, üzemmérnökként. Első zenekara a Sinus volt, majd jötta Zenit, 1968–1972 között a Gemini gitárosa, 1973–1983 között a Hungária együttes tagja volt.A Dolly Roll zenekarnak 1983 óta volt gitárosa és vezetője.

– Zsoldos Dedy hívott fel, hogy elmondja a szomorú hírt – mondta Novai. – Megdöbbentett, rengeteg közös élményünk volt. A Hungária együttesben 1979-től, a Dolly Rollban pedig 1983-tól 1989-ig dolgoztunk együtt. Az utóbbi csapatnak nemcsak zenét írtam, de a producere is voltam. Zoli teli volt ötletekkel. Még a Hungáriában a Limbó hintó részeit is ő találta ki, az Eszelős szerelem dallamötletét szintén ő hozta. Rengeteg közös munkánk volt, ismertük egymás gondolatait is.

Dolly elérhetetlen volt, a Facebook-oldalán búcsúzott barátjától:

„Sziasztok! A mai reggel szörnyen indult számomra… Mint már többen is tudjátok, kollégám, zenésztársam, barátom örökre eltávozott… Egyelőre elnézést kérek mindenkitől, de ezt a hírt fel kell még dolgoznom, és nem szeretnék erről semmit mondani, pótolhatatlan veszteség mindenkinek: a családnak, a zenésztársadalomnak és nektek is, rajongóknak, megértéseteket köszönöm… Nyugodj békében, Zoli, sohasem felejtünk! Dolly”

Kékes Zoltán 67 éves volt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713595812
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713595812
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713595812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713595812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145982_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában