Tilosban ismerte meg a vőlegényét Voksán Virág

Tilosban ismerte meg a vőlegényét Voksán Virág

Voksán Virág
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 16. 08:00
A DJ a Borsnak mesélt először vőlegényéről, akivel már a megismerkedésük sem volt hétköznapi történet.
G. Sz.

Voksán Virág igyekszik megóvni magánéletét a nyilvánosságtól, de a Borssal kivételt tett, és megtudtunk néhány részletet az újdonsült vőlegényéről.

– A párom teljesen civil, néhány évvel fiatalabb nálam, és már nyáron megtörtént az eljegyzés, csak nem akartuk nagy dobra verni a hírt – kezdte a Borsnak a DJ, majd megismerkedésük körülményeiről is megosztott pár részletet.

– Fényes nappal egy piros lámpánál a dugóban egyszerűen kiszállt az autójából és odajött hozzám, hogy elkérje a telefonszámom, bár akkor még nem kapta meg. Egyből szimpatikus volt a határozottsága, ráadásul sötét haja és sötétbarna szemei vannak, ami pont az esetem – meséli Virág. A netes beszélgetések után aztán hamar komolyra fordult a dolog kettejük között.

– Az első randink egy mozizás volt, másodjára vacsorázni mentünk, és talán csak a negyedik vagy az ötödik randevúnk után jöhetett fel hozzám. Nagyon örülök neki, hogy a párom a hétköznapi életből jött és nem egy diszkóból vagy egy egyéjszakás kapcsolatból indult az egész, mert így mindennek megvolt a maga menete. Sokan nem gondolnák, de én hiszek a klasszikus férfi-női szerepekben, és inkább a jófiúk, nem pedig a macsók vonzanak.

A DJ lapunknak elárulta, hogy a munkájában egyelőre semmi sem változik attól, hogy menyasszony lett, bár a családalapítás a tervei között van. – Nem tervezem, hogy még 40 évesen vagy gyerekkel is az éjszakában fogok dolgozni. Ha családot alapítok, utána már csak örömzenélni szeretnék és olyan eseményeket elvállalni, amik a szívemhez közel állnak.

Kis tévétörténelem

A TV2 két legnépszerűbb női műsorvezetője, Liptai Claudia és Ördög Nóra csütörtök este először szerepelt együtt ugyanabban a műsorban. Az Appra magyar!-ban ugyanis Nóri élő videós kapcsolatban fejtette ki véleményét arról kérdésről, hogy mennyi az ideális korkülönbség két testvér között.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.