Celeb

Tilla beszélgetve neveli a fiait

Fái

Létrehozva: 2017.08.19.

Forrás: Zsolnai Péter

Olyan, mint egy nyakigláb, örökmozgó kamasz, nehéz elképzelni, hogy három nagy fiú édesapja. Klassz srácok, ezért kíváncsiak voltunk, milyen apa Tilla. 

Mekkorák a fiai?

Andor tizenkilenc, Simon tizenhat és a kicsi, Félix nyolc és fél éves. Nagyon különbözőek, a legnagyobb már a saját életét éli, a középső is a barátaival lóg, a kicsivel vagyok együtt a legtöbbet. Ha három gyereked van különböző korosztályból, akkor többfajta életet kell élned. Ami nagyon jó, hogy a nagyok is szeretnek otthon lenni, nem menekülnek. Mi pedig a feleségemmel szeretünk bázis lenni. Nálunk örökös jövés-menés van, a fiúkkal jönnek a bará­taik is. Ezt a fajta nyüzsgést szeretjük nagyon. 

Mit szoktak csinálni együtt?

A közös programokat szeretem. Sokkal jobban bírom, ha megyünk kirándulni, úszni, bringázni, snowboardozni, mintha csak ücsörgünk. Mindegy mit, csak csináljunk valamit.

Hányadik gyereknél jött bele igazán az apaságba?

Soha nem jöttem bele semmibe. Van, akit megvisel, ha apuka lesz, engem nem, pedig nem voltam családcentrikus. Egyszer csak mindenfajta átmenet nélkül lettem apuka, ami egyáltalán nem viselt meg, nem okozott semmifajta törést.

Milyen típusú édesapának tartja magát?

Azt nem tudom, milyen fajta apuka vagyok. Nehéz megmondani, ahogy azt is, mi a jó a gyereknek. Nem vagyok szigorú. Szerintem az a legjobb, ha beszélgetünk a gyerekkel. Az odafigyelés beszélgetést jelentsen. Az biztos, hogy laza vagyok, nem helyezem magam föléjük, nem osztogatok parancsot, elég szabadok. Azok a fiatalok, akik így nőnek fel, sokkal kommunikatívabbak, szót értenek veled. Ezért ma már sokkal kisebb a generációs szakadék. Az igaz, hogy jóval nagyobb a szájuk, de ez világjelenség. Egyszer csak elkezd kiabálni, magával foglalkozni. Azt mondja, hogy én ez vagyok, ezt akarom csinálni az életemmel. Na, akkor jönnek a nagy dolgok. Erről jut eszembe, ne felejtsük el, hogy hamarosan kezdődik a TV2-n a Ninja Warrior és a Sztárban Sztár.

Hogy felejthetnénk el! Nyilván büszkék önre a fiai, valamelyikük követi majd a pályán?

Ezt még korai lenne megmondani, fogalmam sincs. Néhány év múlva azonban a média már nem ugyanazt jelenti majd, amit most. A klasszikus televíziós műsorvezetés mellett számos olyan médiajelenlét van, amely ugyanaz, de más formátum. Gyorsan változó világban élünk.

Kinn volt a Sziget Fesztiválon a feleségével és a legkisebb fiával. Annyira helyesek voltak.

Ott volt a két nagyobb fiam is, de ők már a barátaikkal buliztak. Most vasárnap, augusztus 20-án is lesz egy ingyenes fesztivál, a III. Kenyérlelke, a MOM Kulturális Központban, amelynek a szervezője vagyok. A gyerekeim besegítenek, dolgoznak a rendezvényen. Szívügyem ez a fesztivál.

Ezt nem mondja komolyan!

De. A Kenyérlelkén szigorúan csak természetes alapanyagokból készült, kovászos kenyerek lesznek. Betyárjók. Komoly kenyérforradalom zajlik ma Magyarországon. Azért küzdünk, hogy minél jobb minőségű kerüljön az asztalokra. Együnk jót, egészségeset! 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088105_auto_resized.png
origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711696815
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090920_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Oroszország fontos szövetségese mutatta meg haderejét + képgaléria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078287_auto_resized.jpg
ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089517_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711696815
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088339_auto_resized.jpg
travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711696815
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...