Celeb

Tihanyi Tóth Csaba: Kisfiam őrzi a házasságunkat

kbv

Létrehozva: 2018.05.13.

Három jelentős évfordulót is ünnepel a színész: 50 éves lett, idén 20 éven is túl lesz a Barátok közt, ami által ismeri az ország, és 30 éve van a pályán. Nem érzi magát félszáz évesnek, azt pedig, hogy húsz éve majd' mindennap akad valaki, aki beletúrna a hajába, nem tudja megszokni.

A legtöbb férfi nehezen viseli, hogy betöltvén az ötödik ikszet, több van már mögötte, mint előtte. Ön hogy van ezzel?

Izgalmas, hogy ötven lettem. Amikor annak idején mondták nekem ötvenesek, hogy nem is érzik a korukat, nem hittem nekik. Öregnek láttam őket, nem értettem, ezt hogyan nem veszik észre? Hát, igazuk volt: én sem veszem észre. Úgy érzem magam, mint 34–35 évesen, amikor megismertem a feleségem, mind egészségileg, mind fizikálisan. De tény, hogy az ötven már egy horrorszám. Jövőre ezek szerint már 51 leszek, utána 52, és így tovább, szóval haladok a 60 felé. Persze, ez az élet rendje, túl kell esni rajta, szerencse, hogy én ezt megértem.

Kedvenc…

– Könyve vagy filmje? Volt egyszer egy Vadnyugat

– Étele? Kacsasült, azzal várt tegnap a feleségem

– Testrésze? Minden testrészemet imádom

– Nőideálja? A feleségem

Mit tesz azért, hogy a koránál 15 évvel fiatalabbnak érezze magát?

Próbálok mindig pozitív maradni. Genetikailag így programoztak, másrészt tanultam is ezt. Fontos, hogy jó passzban legyek, hogy mindig félig legyen a pohár, és az élet napos oldalát nézzem. Ezen kívül Szentgyörgyi Albert legjobb tanítványa lehetnék: az aszkorbinsav, vagyis a C-Vitamin és más vitaminok nagy fogyasztójaként. Így akár napi öt óra alvással is elvagyok.

Azért a délutáni csendes pihenőt szereti, úgy hallottam.

Ebédidőben engem elveszt a stáb, bizony étkezés után lefekszem aludni. Ha van egyórás szünetünk, én húsz perc alatt megebédelek, hogy utána alhassak. Negyed óra alatt képes vagyok magam kipihenni. Ez is az egészség része. Emellett rengeteg folyadékot iszunk, egészen pontosan csak vizet, a természetgyógyászatban ugyanis csak ez felel meg a folyadéknak. Nem eszünk lisztet, cukrot és tejet sem.

Későn lett apuka, a kisfia, Nimród még csak hatéves. Miatta sem aggasztja a saját kora?

Azért nem aggódom emiatt, mert így hozta az élet. Harmincnégy éves koromig válogattam, hogy ki lesz a feleségem. Utána pedig éltük a fiatalemberek gondtalan életét: utaztunk, szerettük egymást, közösen jártunk fellépni. Tíz évig nem is akartunk gyereket, aztán eljött a pillanat, emlékszem a siófoki mólónál ránéztem Ritára, és megkérdeztem: neked is az hiányzik, ami nekem? A válasz ugyanaz volt: gyermek. Két-három héten belül már Rita pocakjában volt a kisbabánk. Mi ezt így akartuk, és tudomásul kell venni, hogy ennek a tíz évnek bizony vannak hátrányai is. Idősebb apuka vagyok, de nálunk ez az élet rendje. Mindig a jelent, a mát élem, szeretnék a kisfiammal is így foglalkozni.

Más jelentős kerek évfordulót is ünnepel ebben az évben: húszéves a Barátok közt sorozat, aminek kezdetek óta tagja. Ezt az időt fel lehet fogni?

Nekem már biztos nem. 1998. október 26-án, hétfőn volt az első adás. Dauerolt hajam volt. Sokszor megállítanak az utcán ma is, főként férfiak, és megkérnek, hogy had' nyúljanak bele a hajamba. Sokan fogadnak rá, hogy parókám van.

Nimród már felfogja, hogy mi a sorozat és mi a valóság? Szokta nézni Barátok köztöt?

Néha vannak részek, amit engedünk, hogy megnézzen, de csak akkor, ha nem kezdődik túl későn. Ismeri már a szereplőket, és érti a cselekményt is. Bár itt rögtön meg is cáfolnám magam: csak kezdi érteni. Tisztában van vele, hogy mi apa foglalkozása, hogy ez csak játék, mégsem sikerült mindig külön választania a valóságtól. Alig fél éve volt, hogy bevittem magammal a forgatásra, és gyakorlatilag azonnal nekiesett Gyebnár Csekkának, aki a mostani feleségemet, Gizit alakítja a sorozatban. Ismerték és szerették egymást, de akkor, nem titok, ököllel ütötte Csekkát. Bár tudja, hogy amit a televízióban lát, az nem a valóság, mégsem tudta összerakni, hogy miért bújok össze Csekkával a képernyőn, ha otthon az anyával teszem ezt.

A való életben közel sem olyan csélcsap, mint a sorozat Novák Lacija. Feleségével, Bognár Ritával 16 éve vannak együtt, míg Laci négy feleséget és egy menyasszonyt fogyasztott el a 20 év alatt, meg még vagy két tucat barátnőt.

Ha Tihanyi Tóth Csaba is ugyanolyan átgondolatlan lett volna világ életében, mint Novák Laci, akkor nekem is lehetne Rita az ötödik feleségem. Voltak tartós, hosszú kapcsolataim előtte, ha mindbe fejest ugrom, én is tarthatnék itt. De azért ennél átgondoltabb vagyok, és ennek örülök. Például már akkor tudtam, hogy Rita lesz a felesé­gem, amikor először megláttam a Balatonon egy szépségverseny műsorvezetőjeként. Ott ültem harmincnégy évesen zsűrielnökként, előttem a szebbnél szebb lányok, de tudtam, hogy ő kell. Minden gond nélkül három nap után összeköthettük az életünket, hiszen tudtam, hogy úgyis el fogom venni feleségül.

Névjegy

Született: 1968. május 9., Budapest

Beceneve: TTCs (Tétécsé)

Felesége: Bognár Rita

Gyermeke: Nimród (2012)

Munkahelyei: Nemzeti Színház, Evangélium Színház – Békéscsaba, József Attila Színház, Kisváros (2 epizód), Honvéd Kamara Színház, Barátok közt (1998– ), 1998 elején saját társulatot alapított Tihanyi Vándorszínpad néven

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711708813
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711708813
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711708813
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel