Celeb

Teljesen kimerült Lukács Sándor

Gergely Gábor

Létrehozva: 2019.06.06.

<p>Kalandozás után láblógatásra készül.</p>

Teljes pihenőt rendelt magának nyárra a Kossuth-díjas művész. Lukács Sándor, a Vígszínház oszlopos tagja ugyan soha nem panaszkodott arra, hogy a rengeteg fellépés miatt elfárad a szezon végére, most mégis beismerte, kemény hónapokat tudhat maga mögött. Öt premier is dúsította az amúgy sem unalmas évadot, szinte na­ponta színpadon állt, beutazta az országot, összeadni sem tudja, hány kilométert autózott a vidéki fellépésekre. 

– Életem a színház, a színészet, de bevallom, már alig várom, hogy véget érjen számomra az évad. Még a héten játszom a Pesti Színházban, aztán leteszem a lantot, másfél hónapig biztosan nem színészkedek. Pihenni fogok. Ha volna centim, már vágnám, számolnám, hányat kell még aludnom a vakációig – mondta.

Lukács Sándor elárulta, hogy lassan már csomagolni kezd, ugyanis ki nem hagyná azt a két hetet, amelyet a spanyolországi Marbellán tölt majd feleségével és egy baráti há­zaspárral.

– Imádom Andalúziát, nem véletlenül me­gyünk már nem először vissza a gyönyörű tengerparti városba – lelkendezett a művész. – Már tudom, hol fogunk belakmározni a tenger gyümölcseiből, a rákokból, ha­lakból, kalamárikból, vagy ép­pen hol készítik a legjobb sáfrányos paellát és melyik kocsmában kortyolgatunk el néhány pohárka könnyű spanyol bort.

Pihen és kirándul a társaság, igaz, semmi sem lesz kötelező. De ha kedvük tartja, elruccannak Gibraltárba, hogy a szemtelen majmokkal megvívják a csatájukat, miközben jókat mulatnak a szőrös tolvajok ügyes próbálkozásain.

– Sajnos a két hét biztosan gyorsan eltelik, de nem esem kétségbe, ugyanis egy rövid szusszanás után irány a Balaton. Megígértem a feleségemnek, hogy Edericsen tényleg csak pihenni fogunk, sok lesz a láblógatás, a napozás, egyszóval a semmittevés. Igaz, azt elhallgattam, hogy a teniszütőm és a szerelésem bekerül a csomagtartóba, mert sport nélkül nem bírom sokáig.

Lukács Sándor be­vallotta, a szabadság vége felé biztosan – mint minden nyáron – már alig várja, hogy újra bemenjen a színházba, találkozzon a kollégákkal és elmondja nekik, jö­vőre Egyiptomba utaz­na, látni akarja a piramisokat, Luxort vagy ép­pen a karnaki templomot. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713545411
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713545411
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713545411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713545411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt