Celeb

Táncdalfesztivál retró - Késmárky Marika elvesztette a szerelmét

Bors

Létrehozva: 2018.09.21.

Egy férfi kedvéért költözött Németországba Késmárky Marika énekesnő, a boldogság azonban csak rövid ideig jutott neki osztályrészül. Férje elhunyt, ő pedig a munkába menekült.

Forrás: MTI

A Dzsin, Dzsin, Dzsingiszkán című világhírű dalt hallgatva talán nem is tudja, hogy annak előadásában két magyar zenésznek is oroszlán része van: Mándoki Lászlónak és az 1969-es Táncdalfesztivál egyik sztárjának, Késmárky Marikának.

A magyar lakosság egy emberként dúdolta az Egy fiú a házból című slágert, ám mivel Marika megtalálta a maga lovagját, összecsomagolta a bőröndjét, és mindent maga mö­gött hagyott, hogy szerelme, Günther Stoll mellett próbáljon szerencsét Németországban. Edina Pop néven aztán ott is letette a névjegyét a zeneipar asztalára.

Határtalan szerelem

Az énekesnő az év elején a Táncdalfesztivál ötven­éves évfordulója alkalmából hazalátogatott, és megcsodálhattuk, mi­lyen irigylésre méltóan néz ki. Nekünk tavaly novemberben volt alkalmunk egy hosszabb interjút készíteni vele, amelyben őszintén és készségesen mesélt életéről.

– 1970-ben megismertem a férjemet, Günther Stoll színészt, és ez szerelem volt első látásra! Egy külföldi sajtóeseményen találkoztunk először, ahol telefonszámot cseréltünk, majd nekem haza kellett utaznom. Pár nap múlva megláttam őt, amint a fehér színű, nyitott Mercedesében autózik Budapesten. Utánam jött!

A fiatalok egy év múlva már házasok voltak és boldogan készülődtek közös életükre, ám a sors közbeszólt. A Derrick sorozatban is szereplő Günther hat év múlva elhunyt. Marika összetört. Azóta négy évtized telt el, ő azonban nem képes feledni sze­relmét, és a mai napig gyászolja a férfit. Többször nem ment férjhez, gyermeke sem született.

Kettétört álmok

– A halála után felmerült bennem, hogy visszaköltözöm Magyarországra, de nem voltam biztos, hogy ott tudnám folytatni, ahol abbahagytam. Két évre rá megalakult a Dzsingisz Kán együttes. A munkába temetkeztem. Nem akartam új kapcsolatot, családot. Minden férfiban csak a férjemet kerestem volna. Szerettem őt!

Jógával a fittségért

Marika ma is Németországban él. Az újraalakuló Dzsingisz Kán együt­tessel időnként koncertet ad­nak, de a szabadidejében sem unatkozik.

– Rendszeresen jógázom, tornázom, szaunázom, templomba járok, bibliaórákat veszek, jótékonykodom és dolgozom.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143679_auto_resized.png
metropol.hu

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713536712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora