Celeb

Talpig habban megy férjhez Karda Bea - fotók

kbv

Létrehozva: 2016.02.05.

Fiatal lányoknak való, mélyen dekoltált, hatalmas szoknyás, abroncsos ruhákat válogat a 65 éves énekesnő.

Harminckilenc évvel ezelőtt mondta ki először a boldogító igent Karda Bea Som Lajosnak, aki akkor nem tervezhetett nagy lagzival. Idén viszont belead majd anyait-apait, amikor férjhez megy majd szerelméhez, Lacihoz, akivel az interneten ismerkedtek meg.

A pár ugyanis idén összeházasodik Bea szerint, hat év járás után, bár pontos időpont még nincs. Ennek ellenére Bea már nagyon izgul, természetesen már a menyasszonyi ruhát is nekiállt válogatni. MIvel úgy érzi, 65 évesen is jár neki a nagy esküvő és még nagyobb lagzi, ruhában is úgy tűnik, csak grandiózus méretekben tud gondolkodni. A Best magazinnak készült fotósorozatban ugyanis csak nagy szoknyás, fátylas, kesztyűs darabokat próbált.

Bea egyébként azt is elmesélte, már csak azért is megérdemli, hogy boldog legyen, mert első házasságában a Piramis zenésze folyamatosan csalta, esküvőjüket kétszer kellett elhalasztani, majd a nagy napon is egy haláláset miatt gyászoltak inkább kettesben, mintsem buliztak volna.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26450_resized.jpg?avcount=1711652421
origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080488_auto_resized.jpg
vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091882_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711652421
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711652421
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...