Celeb

Tahi Tóth László halálos ágyától távol tartották a feleségét

A. T.

Létrehozva: 2018.04.13.

Kárászy Szilvia mindig addig simogatta a férjét, amíg jobban nem lett

Forrás: Bors

Kárászy Szilvia érintetlenül hagyta elhunyt férje, Tahi Tóth László személyes holmijait. Egyelőre képtelen arra, hogy megváljon a tárgyaktól.

Lassan két hónap telt el azóta, hogy a Kossuth-díjas színész, Tahi Tóth László elhunyt. A színész özvegyének, Kárászy Szilvia zongoraművésznőnek a barátok, a kollégák, a rajongók sokat segítenek a gyász enyhítésében, de a veszteség miatt érzett fájdalom egyelőre nem csitul.

A közelmúltban számoltunk be arról is, hogy a nyilvánosság segítségével sikerült megtalálnia az elhunyt művész alteregóját, aki a temetésen is tiszteletét tette. Ahogy telnek a napok, az özvegy egyre több információt oszt meg utolsó, együtt töltött napjaikról, az agydaganattal vívott harcról, az életért folytatott küzdelmükről a színészt szerető közönséggel, ezzel is megköszönve azt a rengeteg szeretetet és tiszteletet, amit az elhunyt művész kapott.

– A harmadik ember volt, akit végigkísértem ezen az úton. Az édesanyámat, az édesapámat és őt, ez volt a legnehezebb. Több csodát is átéltünk együtt! A bal karja már le volt bénulva, a halála előtt azonban mindkét kezét magasra emelte. Nincs rá magyarázat! Nagyon férfiasan viselte a betegségét, az utolsó pillanatig meg akart gyógyulni – mesélte a TV2 Mokka címû mûsorában Szilvia, majd lapunknak is felelevenítette a búcsú pillanatát.

– Az ápolónő kért, most ne menjek oda hozzá. Engedjem el! Korábban mindig addig ültem, virrasztottam az ágya mellett, míg jobban lett. Ezúttal nem.

Tahi Tóth László egy évig betegeskedett. Tavaly januárban színházi előadás közben lett rosszul, később agyműtéten is átesett, de ősszel visszatérhetett szeretett színpadára, decemberben azonban ismét romlani kezdett az állapota. Február 22-én Szilvia hagyta, hogy a férje lelke megnyugodjon. Az elmúlt évben lelkileg már felkészült arra, hogy ez bármikor bekövetkezhet. Hiszi ugyanis, hogy az élet egy másik dimenzióban valamilyen módon folytatódik tovább.

– Nem biztos, hogy annyi a világ, amennyit mi látunk belőle – jegyezte meg csendesen.

A zongoraművésznő egyelőre nem tért vissza a munkájához, de úgy érzi, a történtek hatással lesznek a művészetére, valószínűleg megkomponálja az érzéseit.

– Még a hivatalos iratokat rendezgetem, a régi papírokat szortírozom. Nagy óvatosságot igényel, nehogy olyat dobjak ki, ami fontos. A lakás még érintetlen, a jövő zenéje, mihez és hogyan fogok hozzányúlni. Erre még nem tudok gondolni – vallja be őszintén.

– Ha Laci testben nincs is itt, az együtt töltött huszonöt év pillanata itt maradt velem, annak minden szépségével, nehézségével. A gyászban sokat segít, hogy itt a tavasz, az újjászületés időszaka. Az én éle­temben is új korszak kezdődik, művészként és emberként is. Próbálom megerősíteni a testemet és a lelkemet is! 
 

Találkozás az alteregóval

Szilvia a legnagyobb közösségi oldalon tette közzé felhívását, hogy az internet segítségével megtalálja azt a férfit, aki szinte megszólalásig hasonlít a férjére. A netező közösség a segítségére sietett, több ezren osztották meg kérését, így rövid idő alatt megtalálta a keresett urat.

– Igazából nem tudom, pontosan hol él. Még lesz egy kis nyomozás. Egyszer szeretnék egy találkozót a két család között összehozni. Ők nagyon diszkrétek és visszahúzódóak, de reménykedem a találkozásban – mondta az özvegy.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145499_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713587417
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143078_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713587417
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713587417
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713587417
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában