Celeb

Szulák Andrea: Nem akarok 20 évesnek tűnni

K.Sz.

Létrehozva: 2018.05.08.

A színésznő érezte, hogy nem áll jól rajta a lakkmelltartó.

Forrás: Bánkúti Sándor

A színésznő legutóbb a Játékszín divatbemutatóján bizonyította be, nem csak a  húszéveseké a világ, és egy családanya is lehet merész és dögös a forróbb nyári napokon. Saját elmondása szerint Andrea szívesen visel ké­nyelmes, mindennapi öltözéket, miközben azzal is tisztában van, hogy mi az, amit már nem szívesen vesz fel. 

– Abszolút elfogadtam a jelenlegi életkoromat, 54 éves vagyok. Nem akarok húszévesnek látszani, sőt kifejezetten azt szeretném hirdetni, hogy harminc, negyven vagy ötven felett is van élet. Méltósággal viselem a koromat, nem veszek már forrónadrágot vagy miniszoknyát, mivel nem akarok bohócot csinálni magamból. Ugyanez igaz a színpadon is: a csinibaba szerepekből már kiöregedtem, ám az életkorommal együtt megtaláltak az izgalmas karakterszerepek. Viccesen azt szoktam mondani, hogy amikor azt éreztem, hogy nem fog jól állni a lakkmelltartó, akkor jött az életembe a színház – mesélte Andrea, aki sok kollégájával ellentétben a műtőasztalon sem küzdött a szarkalábak ellen. 

– Áldozatokat kell hozni a kondícióért, rendszeresen sportolok, és igyekszem egészségesen élni, de nem küzdök rögeszmésen a korom és a ráncaim ellen. Azt is megértem, hogy mások önbizalmán sokat segít, ha kisebb-nagyobb beavatkozásokra vállalkozik, pedig korábban kézzel-lábbal tiltakoztam minden ilyesmi ellen. Színésznőként nem is engedhetnék meg magamnak egy nagyobb átalakítással járó beavatkozást, hiszen egy rosszul sikerült műtét után már soha többé nem lenne őszinte a mosolyom – nevetett Andrea. 

Szulák igen mozgalmas nyárnak néz elébe, mivel a színházi évad végeztével számtalan koncert és fellépés mellett Siófokon fogja a legtöbb idejét tölteni a Színpart színpadán, ahol nemcsak fellép, de az arca is lesz az eseménynek. 

– Jó lesz visszatérni ide, engem a Balaton tett híressé a magyar közönség számára. Itt indult az itthoni karrierem a Marina Hotel bárjában, akkor vettem észre először, hogy igazi sikerem van a hazámban, egy kis törzsközönség miattam járt le ide. Boldog időszak volt, sok barátság és persze régi románcok emléke is köt a magyar tengerhez. Sok feladatom lesz a nyáron, teljesen be leszek táblázva, de a kislányommal szeretnék elutazni legalább egy hétre kettesben a tengerhez – mondta, majd hozzáfűzte: 

– A szerelmi életemet illetően nem tudok semmiféle hírrel szolgálni. Nagyon boldog vagyok és nyitott természetesen, mint egész életemben. A nőiességemet minden korban meg tudtam élni és meg is élem.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134808_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135570_auto_resized.jpg
vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27129_resized.jpg?avcount=1713295817
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133912_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezt a 9 különleges, idén nyíló múzeumot látnod kell!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/RiuPh-hTzx-M74_miVhy5JJs45DrP_iO07U5sxcnWvY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjNmE5MTRiNmM4YjQ4Njk5ZWViZjBiNjc2ODIwMDc5.jpg
Csinos

Felröppent az 54 éves Barta Sylvia szoknyája, mindent látni lehetett - videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez