Celeb

Sztárban sztár +1 kicsi: Potyogtak a könnyek a stúdióban

Bors

Létrehozva: 2018.01.16.

<p>Ilyen még nem volt, és nem is lesz: felnőttek nélkül álltak színpadra a Sztárban sztár+1 kicsi versenyzői.</p>

Forrás: Kecskeméti Zoltán

A legkeményebb hetet tudhatják maguk mögött a SuperTV2 ifjú titánjai, az átváltozóshow gyerekszereplői: egyes egyedül kellett színpadra lépniük, nem támaszkodhattak a felnőttekre. Utóbbiak ugyanis lazítottak múlt héten, csak segítették a kicsik felkészülését, így vasárnap este kivételesen a kanapéról nézték végig a gyerekek produkcióit. 

Volt olyan kis tehetség, aki remegett, mint a nyárfalevél még az előadás alatt is, és olyan is, aki úgy elvitte a show-t, hogy a zsűri még azt is elfelejtette, gyerekekről van szó. Bátran kijelenthetjük, a műsor múlt vasárnapi, hetedik adása igencsak pityergősre sikeredett. 

Olykor elcsukló hangon, könnyeikkel küszködve di­csérték meg az énekesek és a zsűritagok az apró tehetségeket. Ábel Anita, Tóth Vera, Keresztes Ildikó a mű­sor alatt többször is elérzékenyült, Hevesi Tamás pedig partnere, Fésűs Nelly lánya, Csenge dala után el is pityeredett. 

– Nagyon köszönöm, elképesztően büszke vagyok rád, fantasztikus voltál. Boldog va­gyok, hogy ilyen tehetséges, szorgalmas és alázatos partnerem van itt – mondta el a produkció után Tamás. Hiába Adele Hello című lírai dala, a zsűri és a gyerekversenyzők szavazatai alapján nem hozta meg a várt eredményt Csengének, mert csak a negyedik helyig jutott. A nézők azonban megfordították az eredményt.

– Eldöntöttem, hogy oké, Szabiék  nyerik meg ezt a hetet, ez biztos. Aztán amikor Tilla ki­mondta a nevem, el sem akartam hinni. Nem számítottam rá. Rögtön a nézőtéren ülő anyukámra néztem, láttam őt sírni, a produkcióm után pedig ujjongani, föltett kézzel kiabálni, fü­tyülni. Nagyon megható volt, nem szokott ilyen hangos lenni, sírós viszont igen – nevetett Csenge, majd folytatta: – Tomit én is megkönnyeztem, nagyon szeretem őt.  

Új ruhatárat kap Adri

Minden szem Nagy Adrira szegeződött vasárnap este, amikor megjelent a stúdióban. Nem véletlenül: pár napja, a Borsnak árulta el először, hogy kisbabát vár, és túl van a terhessége első három hónapján. Adri csodaszép bordó ruháját egy övvel dobták fel, amely alól kikandikált olykor egy aprócska pocak.

–  A Jóban Rosszban darabjaiban most kezdtünk el figyelni arra, hogy pocaktakaró ruhákat viseljek – kezdte nevetve a színész-énekesnő, akinek terhessége az átváltozó show-val együtt kezdődött, ezért nem volt mindig egyszerű a felkészülés. – A Sztárban sztár korábbi adásaiban szerencsém volt, mert véletlenül bő ruhákat kaptam. Nevet egyelőre nem választottunk a kicsinek, ezért a család segítségét kértük, adjanak tippeket – árulta el Adri.

Kozma Orsi tombolt előadás közben 

Új oldaláról mutatkozott be a kétgyermekes édesanya, Kozma Orsi. Fiatalokat meghazudtoló módon bulizott, táncolt, és hangosan sikítozva drukkolt mentoráltjának. Énekeskollégái meglepődtek lazaságán. – Boti elképesztő érzelmeket vált ki belőlem. Vasárnap este fogalmazódott meg bennem, mennyire szeretem ezt a fiút. A műsor alatt kavarogtak bennem az érzelmek, nem tudtam türtőztetni magam. Hol sírtam, hol nevettem, hol pedig ugráltam örömömben. Legszívesebben szétroppantottam volna – mesélte nevetve Orsi, aki maga sem gondolta, hogy ennyire izgul majd Ádám Botondért.

– Vannak olyan helyzetek, amikor az ember elengedi magát, és megőrül a szó pozitív értelmében. Sokan rácsodálkoztak a szenvedélyességemre, ahogyan egyébként arra is, hogy részt veszek ebben a műsorban. De ez is én vagyok. Amikor lehet, elengedem magam, amikor pedig csöndben kell lenni, csöndben vagyok. Imádtam a páholyból végigbulizni az estét. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146200_auto_resized.jpg
origo.hu

Senki sem fog zokogni a Kisvárda kiesése miatt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713601512
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143358_auto_resized.png
metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146166_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Az IMF szerint nem értek célt az Oroszország elleni szankciók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141332_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713601512
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713601512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713601512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak