Celeb

Szörnyen beszóltak az énekesnőnek: olyan akár egy ogre!

Bors

Létrehozva: 2017.03.04.

Ezt nektek Fiona – vágott vissza Adele az őt ért bántásokra. Egész életében túlsúllyal küzdött a világhírű énekeső, aki mostanra épp kezdett megbarátkozni molett alkatával. Önbizalmát számtalan zenei sikere is építette, és még egy nagy löket lett volna az idei Grammy-gála is, ahol öt díjat zsebelt be. Pechére a díjátadón több ponton is hibázott: saját bakija és rosszakarói is, a mindenben gonoszságot felfedező szemek is tettek róla, hogy rossz élményként maradjon meg számára az esemény.

Mikor George Michael emlékére adott elő egy dalt, a sírás olyannyira fojtogatta torkát, hogy hangja elcsuklott, végül azért még kicsúszott a „b betűs szó”. És ha ez nem lett volna elég, a ruhája miatt is ízekre szedték. Sötétzöld, flitteres ruhájában – a netezők szerint – kísértetiesen hasonlított a Shrek meséből ismert Fiona hercegnőre – nem az emberi, hanem az ogre alakjára.

– Naponta kétszer edzek, és rengeteget futottam, hogy beleférjek ebbe a Givenchy ruhába. Tudom, hogy nagydarab vagyok, nagyon szeretek enni, de sokat küzdöttem, hogy jól nézzek ki aznap este – szólt vissza Adele. – Marhára nem érdekel, mit mondtok, ez egy neves és menő márkának a darabja – adta ki magából mérgét.

Adele egyébként nemrég visszavonulót fújt, a családjára akar koncentrálni, elképzelhető, hogy újra gyermeket vállal szerelmével, így a súlyával való küzdelemnek még messze nincs vége.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713552911
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713552911
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713552911
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713552911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt