Celeb

Szörényiről és Bródyról jelentett a CIA

K. B., BLN

Létrehozva: 2017.02.06.

A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos jelentései között szerepel a Szörényi–Bródy szerzőpáros neve is. A CIA az István, a király rockoperát veszélyesnek tartotta.

Elképesztő dolgokra jutott ideje az amerikai hírszerzésnek. Egy 1985-ös jelentésük részletesen foglalkozik a magyarországi belső politikai folyamatokkal.

Célkeresztben az opera

A Kádár-rendszer iránti növekvő elégedetlenséggel kapcsolatban megállapítják: terjedőben a nacio­nalizmus, népszerűek a túlfűtötten hazafias eszmék, megjegyzik, számtalan filmet, könyvet és dalt inspirált ez az érzet. Döbbenetes módon a CIA az István, a királyt találta a legszemléletesebb példának, mint „a populáris nacionalizmus egyik legerősebb lenyomatát”, szerintük a rockopera hatalmas sikere és népszerűsége bizonyítja a minden korábbinál erősebb idegenellenességet.

Kádár János nehéz eset

A 13 oldalas jelentés a szerzőket, Szörényi Leventét és Bródy Jánost is név szerint említi. Elismerik, „impresszív művészi munka”, és hogy István a legnépszerűbb magyar történelmi hős. De utalnak egyes elemzésekre, amik szerint a darabban Istvánt „nem nehéz behelyettesíteni Kádár Jánossal, a megjelenített kereszténységet pedig a marxizmussal”. A dologról a Bors megkérdezte Szörényi Leventét, akit mindez egyáltalán nem lepett meg.

El akarták adni

– A történelemtanárom egyszer váratlanul kirohant az osztályteremből, azt kiabálva, ő nem tanítja ezt a sok hazugságot. Persze amúgy is tudtuk, nem kell mindent elhinni – kezdte a Borsnak Szörényi. A zeneszerző szerint a fenti összehasonlítást is a kommunisták találták ki a maguk megnyugtatására, hogy jó szívvel elviseljék és engedélyezzék a bemutatót.

– Ezt már akkor tudni lehetett, az akkori politika nagyon odafigyelt az ilyesmire. A rockopera tömegeket mozgatott meg, ők meg így kezelték a helyzetet. Belemagyarázták, hogy Kádár János egyenlő Istvánnal, a jövőbe látó és Koppány pedig a „maradi” Nagy Imre. Ha ez járt volna a fejünkben, meg sem születik a darab! Egyébként titkosszolgálati iratokból az is kiderül, hogy szerettem volna eladni a művet Amerikában. Bár el tudtam volna! – viccelődött a legendás zeneszerző a CIA-jelentés kapcsán.      

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138296_auto_resized.jpg
origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713445515
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136266_auto_resized.png
metropol.hu

„Pokolian jól játszott” – Edzője áradozik a magyar fociválogatott sztárjáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139624_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk – Orbán Viktor az Európai Parlament vezetőinek leváltására készül + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140208_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713445515
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109457_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713445515
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713445515
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141335_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Belépés előtt is átvizsgálnak - szigorításokat jelentett be a Tesco

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IKREF3awOJJr8-Ag9nqTFvjBGZlNvPYLoYv4eaaSBE4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhZGM5MTlmZjE5MjQ3MzNiNzdlZmQzZWJhZDUxN2Fm.jpg
BÚCSÚ

Íme az első fotók Tordy Géza temetéséről