Mennyire ért azzal egyet, hogy jelenleg a média még nem annyira befogadó a plus size modellekkel szemben, és inkább a fitneszéletmódot hirdeti?
Úgy gondolom, hogy a médiának egy csomó dologra nagyon rossz befolyása van. Ezek közé tartozik, hogy rettentô szélsőségesen hirdetik – már-már idegesítően – az egészséges életmódot.
Szerintem a természetes és egyszerű életvitelt kell megtalálni. Persze nem árt, ha mozog az ember, és néha odafigyel a táplálkozásra, de mindig úgy kell élni, ahogy éppen nekünk jólesik.
Egyszóval a természetesség híve.
Igen, persze amikor túl sok a stressz vagy rossz kedvem van akkor felszaladnak rám is a kilók, de ezt azzal nem lehet semmissé tenni, ha az ember megpróbálja leplezni. Fel kell vállalni, és amikor elérkezik az a lelkiállapot, hogy az ember tud adni az egészségére, akkor éppen arra kell figyelni.
Volt rá példa, hogy zavarták a pluszkilók?
Nem vagyok ebben hisztérikus. Volt, hogy lefogytam húsz kilót, aztán visszajött harminc. De amikor fogyózom, az akkor is önmagam miatt van. A mások véleménye sosem érdekelt. Aki nagyon ráér és nem igazán tudja felmérni a saját lehetőségeit, az a címlapalakokra hagyatkozik, de ezt nem szabad.
Mennyire szokta követni az itthoni divatot?
Egyáltalán nem szoktam. Múltkor bementem az egyik outletbe, megálltam egy ruhabolt ajtajában és megkérdeztem, van-e itt valami az én méretemben. Egy hölgy azt válaszolta: Mariann, te magad vagy a divat, mi a francnak akarsz itt vásárolni? Az öltözködésben is az a lényeg, hogy megtaláljuk a belső harmóniánkat. Én például imádom a színeket, a harsány dolgokat és eszerint öltözködöm. Az, hogy mi a divat, mit hordanak mások, nem izgat. Mi a Pa-Dö-Dővel harminc éve ugyanazt képviseljük a zenénkben is, és soha nem érdekeltek minket az aktuális trendek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.