Celeb

Szőke Zoltán: Csak a feleségem tudta, hogy benne leszek a műsorban

Bors

Létrehozva: 2020.02.17.

Óriási szenzációval indult a TV2-n a Nicsak, ki vagyok? – a rejtélyek színpada című szuperprodukció. Ahogy a csatorna ígérte: nagy durranás lesz. És valóban, Sző­ke Zoltán volt, akit először lelepleztek.

Sem a stúdióban, de szinte biztos, hogy a képernyők előtt sem sejtette senki, hogy ki van a bagolyjelmez alatt. A nézők azt szavazták meg, hogy a Baglyot leplezzék le. Azt gondolták, Pápai Joci vagy Kamarás Iván lehet a jelmez alatt.

– A családomból senki, csak a feleségem tudott róla, hogy benne leszek a műsorban. Még a fiaimnak sem mondtam el, mibe keveredtem. Az is egy feladat a feladaton belül, hogy titokban tartsam a kilétem – mesélte lelepleződése után a Borsnak Szőke Zoltán.

–  Az embernek nehéz tartania a száját, mikor legszívesebben világgá kürtölné.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e ezenkívül még feladata a TV2-nél, sejtelmesen válaszolt: – A mi szakmánkban van egy örökérvényű szabály: ha hívnak, akkor menni kell.

Miért döntött úgy, hogy a TV2-n folytatja?

– Erre pedig azt tudom mondani: oda kell menni, ahová hívnak.

Mennyire volt nehéz ez a metálnóta?

– Igyekeztünk olyan dalokat választani, amikben a legjobban el tudok bújni. Elképesztő, milyen meleg volt a  jelmez alatt.

Mennyire volt nehéz ez a feladat?

– Több mint húsz év után tértem vissza a színpadra, Egerbe nyáron, az Egri csillagokkal. Több mint húsz év után kellett feltornásznom magam az énekes színészek közé. De ez olyan, mint a biciklizés, sosem felejted el, legfeljebb kicsit berozsdásodsz. Ez azonban segített, hogy itt most teljesen átlényegüljek. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713540309
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144818_auto_resized.jpg
vg.hu

Pécsen 60 milliárdos beruházásba kezd a British American Tobacco

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713540309
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713540309
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713540309
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora