Celeb

Szívműtétre vár Dobos Attila

Bors

Létrehozva: 2020.05.07.

Házvezetőnőt keres az énekes- dalszerző, mert míg a család- tagjai dolgoznak, tanulnak, nem akar egyedül maradni. Szívproblémái miatt bizonytalan a járása, éjjel el is esett.

Három hét kórházi kezelés után február elején mehetett haza a kórházból Dobos Attila. Sajnos nem teljesen gyógyultan, ha­marosan szívműtétje lesz. Emiatt kicsit sem izgul, most éppen házvezetőnőt keres a Facebookon.

– Muszáj a házvezetőnő – szögezi le határozottan – Nehéz időszakon vagyok túl, volt egy szívinfarktusom, és van egy vérrög a szívemben. Nyolc tablettát szedek, közte vérhígítót, hogy eltűnjön a vérrög. Ha nem veszem be, meghalok. Nem szorulok ápolásra, de valaki kell, aki észreveszi, ha mondjuk elesem, úgy, mint most éjszaka a lakásban. Megbotlottam a szőnyegben, nekiestem a kandallónak, hatalmas sebek lettek az arcomon. Nem ijedtem meg, nem vagyok olyan. Ez a korral jár. Aki hetvenkilenc éves, az ne ugráljon. A családom viszont nagyon megrémült, aggódnak értem. Május közepén lesz a koszorúérműtétem. Az egyik koszorúérbe stent-et ültetnek a Városmajori klinikán. Egyáltalán nem félek, hiszek Istenben, minden úgy lesz, ahogy ő akarja – mondja, és abból, ahogy folytatja, kiderül, igencsak bizakodó. 

– Mégiscsak lesz januárban újra Táncdalfesztivál 50+! Már fel is hívtak, hogy számítanak rám. Ott leszek az Arénában a kevés még élő „bölény” közt! Az énekes-zeneszerzőt egyáltalán nem viseli meg az önkéntes karantén sem. Azt mondja, egyébként sem nagyon mászkálna.

– Az egészségi állapotom miatt így is, úgy is itthon vagyok, nekem ez semmi – legyint mosolyogva – Nézze, komoly nagy szakállam van, úgy nézek ki, mint az édesapám. Kíváncsi lennék, mit tanácsolnak az olvasóik, vágassam le, vagy maradjon? A családom az utóbbira szavaz. Édesapám botját is megörököltem, és bár a szívinfarktus miatt bizonytalan a járásom, még nem használom.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713482411
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141332_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142395_auto_resized.jpg
vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713482411
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713482411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713482411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók