Celeb

Szinte lehetetlen volt, hogy teherbe essen: súlyos betegség miatt szenvedett Kapócs Zsóka

Bors

Létrehozva: 2017.09.29.

A színésznő hosszú évekig próbálkozott, hogy végre teherbe essen, de sokáig minden kísérlet ellenére sikertlen volt a saját gyerekért folytatott küzdelme. Ez már a múlt, hiszen első babájával várandós Kapócs Zsóka, aki a Best magazinnak mesélt az ezzel kapcsolatos érzésiről.

– Agyon fogom puszilganti, ha világra jön, ám ez már most biztos, hogy nem apás szülés lesz. Rengeteget beszélünk hozzá a párommal. Mondogatjuk neki, hogy addig maradjon bent, amíg szükséges, utána még bőven lesz időnk egymásra – mondta a lapnak.

Kapócs Zsóka szervezetét a harmincas évei elején egy súlyos betegség támadta meg. Hosszas vizsgálatok után kiderült, hogy a legagresszívebb fajta endometriózisa van, rögtön meg is operálták. Végrehajtottak rajta egy négyórás műtétet, ami jól sikerült, viszont egy súlyos következménnyel kellett szembe néznie. A színésznő petesejtállománya drasztikusan lecsökkent, és szinte lehetetlenné vált, hogy valaha is saját gyereke szülessen.

– Néztem a játszótereket, és nem volt jó érzés, hogy én ebből kimaradok. Tavaly októberbenegy barátnőm a kezembe adta újszülött kisbabáját, én meg zokogógörcsöt kaptam – mesélte a lapnak.

Hat évnyi próbálkozás, és az örökbfogadás latolgatása után végül azonban megtörtént, amire már olyan régóta vágyott, teherbe esett. A 13. hetében jár, a boldogságtól eleinte aludni sem tudó kismama, aki szerelmével együtt már alig várja, hogy babája megérkezzen.

Kedves Barátaim! Veletek osztom meg először életem legnagyobb ajándékát, 6 év küzdelem után B A B Á T V Á R O K ! Nem lehet szavakba önteni amit érzek... Szeretettel: Zsóka 🤰

Közzétette: Kapócs Zsóka – 2017. szeptember 20.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713498912
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140754_auto_resized.jpg
life.hu

Megműtötték Csonka Andrást: hetekig kímélnie kell magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140941_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713498912
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713498912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713498912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók