Celeb

Színpadon a valóság: Xantus Barbara fiatalabb férfit szeret

Fái

Létrehozva: 2019.04.13.

A nők (is) a fejükre estek! címmel folytatódik a Turay Ida Színház nagy sikerű darabja, A férfiak a fejükre estek! Eltelt két év azóta, hogy Petrát, Nikit és Dianát, vagyis Détár Enikőt, Xantus Barbarát és Sztárek Andreát elhagyta a szerelme. A nők élete a pszichológusnál kapcsolódik össze, miután férjeik egy fiatalabb nővel leléptek. Ezúttal a nők elé tartják a görbe tükröt, hogy észre sem veszik a férfiakat, akik beléjük szerettek. Ahogy az első részben a színésznők magánéletéből is szőtt a darabba a szerző, úgy a másodikba is.

Détár Enikőhamar nyitott

– Katarzis nélkül nincs öröm. Petrának két éve nem volt kapcsolata, roppant óvatosan, lassan, de elkezd érdeklődni a férfiak iránt. Itt van átfedés az életemmel. Én ugyan sokkal gyorsabban elkezdtem nyitni, de nekem ez kellett a túlélésért. Lehet, hogy nyitottabb vagyok, de a lelkembe kevés ember férkőzhet be. Ekkora csalódás után óvatosabbak vagyunk. Két hó­nap múlva jöttem össze az én Péteremmel, gyorsan egymásba szerettünk, ahhoz azonban hónapok kellettek, hogy el is higgyem. 

Xantus Barbarakiáll a boldogságáért

– Rájöttem, az, hogy valaki jó pasi, nem korfüggő. Ezért aztán mindegy, hogy fiatalabba vagy idősebbe szeretünk bele. Az számít, hogy induljon be a kémia, lehet fiatalabb  is. Nikinél így van, és egy jó éve én is fiatalabb férfit szeretek – mondja huncut mosollyal Barbi, de ennél többet nem árul el a kapcsolatáról.

– Vegyük észre, hogy szeretnek, és ha ő az igazi, álljunk ki a kapcsolatunkért. Annyiban „konfrontálódtam” a karakteremmel, hogy én nem engedem, hogy beleszóljanak a kapcsolatomba, elbizonytalanítsanak. Ha szeretek és szeretve vagyok, akkor az két ember dolga. Persze, fogadják el a gyerekeim, de ha mondjuk az anyám beszól, azzal nem fogok foglalkozni. Ezeknek a nőknek a sorsában valahogyan mindenki magára ismer a nézőtéren.

Sztárek Andreavárja a nagy őt

– A darabban az én férjem, Dezső két éve vár rám a Szépasszonyban minden vasárnap, és egyszer csak jelzi, hogy elég volt. A másik két nőért rajong két férfi, de meg sem látják, mert azzal vannak elfoglalva, hogy itt lóg, ott petyhüdt, amott ráncos. A szerepem és az életem között nincs átfedés. Kétszer elváltam, egyedül nevelem a gyerekeimet. Nem békültem ki a volt férjemmel, mint Diána. Olyannyira nem, hogy ő azóta kétszer is megnősült. Nincs senkim, de észrevenném, ha belém szeretnének, nyitott vagyok.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713507012
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141043_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713507012
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713507012
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713507012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók