Celeb

Szinetár: Háttérnek kellettem Bereczki karrierjéhez

O. Zs., F. Zs.

Létrehozva: 2015.11.12.

Megdöbbentő vallomást tett volt férjéről a színésznő. Kapcsolatuk akkor jutott el a szakí­tásig, amikor Bereczki karrierje felépült, s már nem volt szüksége támogatásra.

Nagyot robbant három éve Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán szakításának híre, hogy az ország álompárjaként emlegetett színész-énekes duója beadta a válási papírokat. Szinetár időközben harmadszor is megházasodott, hozzáment Makranczi Zalánhoz, míg volt férje szingliként habzsolja az életet.

Dóra volt a háttér

Azóta sem beszéltek sehol a szakításuk valódi okáról, mindketten kölcsönösen tisztelettel nyilatkoznak egymásról. Ezért is meglepő, hogy most Szinetár megtörte a csendet és a Nő Háromszor című műsor felvételén elárulta, miért váltak el.

Meggyőződése, csak azért tartottak ki egymás mellett olyan sokáig, mert amikor magánéletük éppen válságba került, akkor a színpadon mindig újra egymásra találtak. Ennek ellenére többet álltak harcban egymással, mint békében.

Az ATV-n péntek este adásba kerülő Nő Háromszor műsorvezetőit is meglepték Szinetár szavai.

– Büszke vagyok rá, hogy az a főiskolás fiú, akit megismertem, mellettem nőtte ki magát Bereczki Zoltánná – ecsetelte a színésznő. – S azzal is tisztában voltam, hogy ehhez elsősorban a szép pasztell hátteret biztosíthattam.

A szakítás pillanatát is sorsszerűnek tartja, ami akkor jött el, amikor egy ponton túl Zolinak már nem volt szüksége rá...

Amikor elmondtuk Bereczkinek, hogy a volt felesége szerint azért váltak el, mert miután felkapaszkodott a hátán, már nem volt rá szüksége. Zoli meglepődött:
– Köszönöm a lehetőséget, de nem szeretném kommentálni, méltatlannak tartom.

Országos ismertség

Mivel a másik fél nem beszél, hogy egységes legyen a kép, azokban a színházakban érdeklődtünk, ahol közös pályafutásuk során megfordultak. A kollégák, barátok szívesen beszéltek, de csak név nélkül, nem akarnak haragot. Elismerik, hogy a karrierjüknek jót tett a szerelem, de úgy vélik, Zoli tehetsége vitathatatlan. Befutott volna Dóra nélkül is, csak később.

– Amikor az ismert lány és a tehetséges fiú megismerkedtek, Zoli főiskolás volt, és főszerepet játszott a Madáchban – meséli egy idősebb volt kolléganő. – A Nyomorultakban ő volt Marius. De játszott a Fame-ben, és ő kapta Pilátus szerepét a Jézus Krisztus szupersztárban. A Sors bolondjaiban már együtt léptek színpadra, de azt a szerepet az osztályfőnöke, Szirtes Tamás osztotta Zolira.

Bereczki a tehetségével ért el sikereket, de az is tény, hogy ezt meggyorsította a szerelmük, mivel az országos ismertséget, sikert az hozta meg, amikor közösen léptek fel Dórával, akivel 2005 nyarán házasodtak össze. Musical Duett lemezeikért-koncertjeikért valósággal megőrültek az emberek.

A közönség dönt

– A hozzájuk közel állók tudják, aki a kapcsolatuknak nem adott több esélyt, az Szinetár Dóra volt! – árulta el egy kolléga a másik színházból. – Mikor hozzánk került, Zolit azonnal ki­emelte a direktor a statiszták közül, úgy játszott az Utazásban és az Elizabethben. 2004-ben a Rómeó és Júliában Bereczki lett sztár, óriási Mercutio volt. Nem véletlen, hogy a Rebeccában már rájuk osztották a főszerepet. Emlékszem, Zoli mennyire büszke volt, amikor 2006-ban egyedül telt házas koncertet adott Budapesten. Dóri nélkül. És nem akkor, hanem hat év múlva váltak el. Zoli megnyerte a Sztárban sztárt, és azóta is telt házas nagykoncerteket ad, országos turnékra megy, főszerepeket játszik. A közönség dönt, a produktum számít.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27125_resized.jpg?avcount=1713275710
origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713275710
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122197_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130547_auto_resized.jpg
ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27121_resized.jpg?avcount=1713275710
origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/gFMkNxLZ8mp7ZXxrkAMmHVK6DSu5bgyr2zLnOrEa_us/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ0ZTZmOGIwODUxNDRlYzg5ZjVlYTgwMWQ1ZDhiZDRj.jpg
Időcsapda

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/spCq4IxLqTvnlJbkVyhqrwJzeXNfPMI8jSjWoC1WW5Q/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I5YjU1MmU5NjU2ZDRhY2Q4ZWZlYTU5YzRlMTBlZTgx.jpg
Emlékezés

„Elmondhatatlanul hiányzik” - megrendítő vallomást tett Gesztesi Károly utolsó szerelme