Celeb

Szilveszter gazda unja a futó kalandokat

Bors

Létrehozva: 2013.07.25.

Szilveszter gazda megunta az egyéjszakás kalandokat, most már az igazira vágyik. A cél érdekében kizárólag Tiszajenő körzetében randevúzik, pesti lány szerinte nem érti meg az ő világát.

A sokszor bolondosnak tűnő gazda, ha kell, nagyon tudja, mit akar. Szilveszter most arra a hölgyre vágyik, akiben megbízhat.

– Volt időm kiismerni a nőket, ahogyan egyéjszakás kalandom is akadt bőven, de rájöttem, hogy ez sehova nem vezet – kezdte Szilveszter. – Persze élvezem, hogy most, amikor már közli a tévé az előzetest a Házasodna a gazda című műsor ismétléséről, naponta negyven lány jelölt be a közösségi oldalamon. Akadnak olyan hölgyek, akikkel levelezem is – árulta el Szilveszter, aki egy takaros menyecskére vágyik.

– Nem randizom pesti lányokkal, mert anyagilag sem éri meg – nevet. – Nem is hiszek abban, hogy egy nagyvárosi lány képes megérteni a világomat. Tudom, kit keresek: egy kedves, csinos, házias és okos hölgyet, aki tisztel és szeret engem, ahogyan én is őt. Éppen ezért csak a környező településeken élőkkel ismerkedem – mondta Szilveszter, aki a cél érdekében hanyagolja a kalandokat, hogy az értékre koncentrálhasson. Esze ágában sincs azonban elsietni a dolgot.

– Az egyik barátomnak negyvenkét éves korára született meg az első gyereke. Mostanra találta meg azt a nőt, akivel családot alapíthatott. Másoktól viszont azt hallom, hogy megcsalta, kisemmizte a felesége. Nem kapkodom tehát el. Nekem is van vagyonom, amit édesapámmal gazdálkodtunk össze – fejezte be Szilveszter.

Aratás után irány a horvát tengerpart

A Tisza áradása elvitte a gazda földjeinek kilencven százalékát. Ő azonban nem kesereg, örül annak a hat hektárnak, ami megmaradt.

– Túl vagyok az aratáson, s a víz pusztítása ellenére is igen szép termésünk volt. Most az ár utáni takarítás ad munkát – árulta el Szilveszter, aki hamarosan egy bulis nyaralásra indul a haverokkal a horvát tengerpartra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713492310
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713492310
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713492310
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713492310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók