Celeb

Szilágyi János: Már belátható közelségben van a halál!

Munkatársunktól

Létrehozva: 2017.07.31.

Húsz évet letagadhat a 81 éves legendás televíziós, olyan remekül néz ki. Nincs is más problémája csak az, hogy nincs dolga.

Meglepő kijelentésekkel rukkolt elő Azurák Csaba műsorában a sztárriporter, Szilágyi János. Bár ez tőle talán nem is annyira meglepő. A beszélgetés onnan indult, hogy az interjúnak nincs apropója, mivel tévében, rádióban nem látni, nem dolgozik a médiában.

„Ez a fő bajom, hogy nagyon sok a szabadidőm, és nem tudom okosan kihasználni” – panaszolta Szilágyi, Azuráknak. „Tehát kéne valamit csinálni. Kutyát sétáltatni bérben. Teljesen mindegy, hogy valami elfoglaltságom legyen, mondjuk kötelességem ott lenni Juli néninél, elhozni a kutyát, visszavinni egy óra múlva.” Azurák erre felidézte öt-hat évvel ezelőtti beszélgetésüket, amiben Szilágyi azt mondta neki, van a fejében egy ötlet, meg akarja írni az öregedését. Hogyan viselkedik a teste, hogy változik a magatartása, mert ez érdekli. Jogos a kérdés, ha unatkozik, miért nem írja meg a könyvet? Szilágyi azt válaszolta, hogy nem tett le erről teljesen, de valamennyire igen. Azurák arra is kíváncsi volt, hogyan sikerült méltósággal megöregednie, hiszen ez nem sok mindenkinek sikerült az ismert emberek közül.

Ne zárkózzon be!

Makai Gábor klinikai szakpszichológust kérdeztük arról, hogyan lehet megkönnyíteni az idős kor megélését?

– Idős korban az ember felteszi magának a kérdést: van-e értelme az életemnek? Ki vagyok én? Van-e még keresnivalóm az életben? Azzal, hogy kiszakadt az aktív életből, minden megváltozik. Úgy tűnik, Szilágyi János tisztában van azzal, hogy megöregedett, ezt elfogadja. De ott van az, hogy üresek a napjai, és ezt nehezen éli meg. Nincs keretben a mindennapja, kevésbé aktív, ami felerősíti benne, a minek élek érzést. Van-e értelme, és mi az? Mit lehet ilyenkor tenni? Újra kell keretezni az életét, a mindennapjait. Meg kell találnia azt, amitől hasznos. Korának, fizikai állapotának megfelelően képes az élete értelmét megtalálni. Ha ez nem sikerül, akkor jön a depresszió. Az a pozitív az ő történetében, hogy tudatosodott benne: valami nincs rendben. Minden esetben a család, rokonok, barátok tudnak segíteni, hogy újra megtalálja a saját útját, ne zárkózzon be.

„Ezt már magamtól is megkérdeztem, de nem tudom rá a választ. Valószínűleg jól nézek ki, letagadhatok öt-tíz évet” – válaszolta Szilágyi. – „De be szoktam vallani a koromat. Rémes kimondani. Amikor nyolcvanéves lettem, az nagyon kemény volt. Ezentúl azt kell mondanom, hogy nyolcvanegy, -kettő, -három. Nem biztos, hogy a negyediket is mondanom kell. Az a fura, nem szörnyű, de fura, hogy a halál a vég, abszolút belátható közelségbe került. Nem mondhatom azt, hogy te, építek egy házat egy sípálya tetején, két év múlva lesz kész, jössz majd síelni? Nem biztos, hogy két év múlva egyáltalán fel tudok menni egy lépcsőn. Ez kicsit igénybe vett, ez a nyolcvanas. De igazából nem. Szerencsére nincs semmi súlyos betegségem, nem kínlódok semmivel, azzal kínlódom, hogy nincs dolgom. Szép vagyok, nem nyáladzom, aránylag értelmesen tudok válaszolni a kérdéseidre. Tulajdonképpen szívesen csinálnék valamit, ahogy az elején mondtam, de ezért igazán nem teszek egy lépést se. Lusta disznó vagyok, egy vén lusta disznó!

Ezzel a kritikával zárta a beszélgetést a 81 évesen is kihívásra váró, jóképű, fiatalos riporter.

Ön szerint a tévé hőskorában ki volt a legsármosabb riporter?

A magyar televíziózás hőskorának is megvoltak a férfi sztárjai – elősorban riporterek –, akikért az akkori nézők legalább úgy rajongtak, mint manapság a showmanekért, Hajósért, Tilláért, Fábryért vagy Majkáért. Érdekes visszagondolni az egykori kedvencek műsoraira is, de főként arra, milyen jól festettek a képernyőn.

Így szavaztak olvasóink:

Vass István Zoltán: 27%

Szilágyi János: 22%

Kaplár F. József: 19%

Gyulai István: 18%

Déri János: 15%

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713501311
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122751_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142136_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713501311
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713501311
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713501311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók