Szilágyi János: 38 évesen sterilizáltattam magam

Manapság már alig-alig tűnik fel a médiában. Nem hiányzik?

Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem viselt meg, amikor lassanként kiürült a határidőnaplóm és nem csörgött annyit a telefonom. Aztán, ha nehezen is, de tudomásul vettem, hogy idehaza ez lett az élet rendje: az idősebbeket mindenhol mellőzik, függetlenül attól, hogy milyen kondícióban vannak, mekkora tapasztalattal rendelkeznek.

Ezek szerint nem a nyugdíjából él.

Nem. Sikerült annyi pénzt félretennem, hogy gond nélkül tudjam fedezni a napi ki­adásokat, és még utazásra is jut. Januárban például Thaiföldre készülünk a barátainkkal. Mondhatom tehát, hogy bár nem vagyok milliomos, anyagi biztonságban élek, ezért nem kell 79 évesen bárhol is munkáért kuncsorognom. Az nagyon megalá­zó lenne.

Szinte hihetetlen, hogy mindjárt nyolcvan. 

Számomra is. Évekkel ezelőtt a járdán egy előttem totyogó bácsi látványa, teljesen váratlanul, annyira mellbevágott, hogy fohászkodni kezdtem: soha ne legyek bácsi, soha ne legyek bácsi! Hát eddig sikerült. Még a két unokám is Jánosnak hív, nem pedig nagypapának.

Mit tesz a frissességéért?

Régebben futottam, ma már csak tempósan gyalogolok. És hetente két-három alkalommal tornázom is. Az agyamat elsősorban olvasással kéne „edzenem”, de sajnos gyakran rajtakapom magam, hogy a betűket csak az iPademen látom. Sok időt töltök ugyanis a neten. Erről le kellene szoknom. 

Említette az unokáit. Velük milyen a kapcsolata?

A lányomék Amerikában élnek, évente egyszer találkozunk. A fiamnak, aki fotós, még nincs gyereke, pedig jó lenne tőle is egy unoka. Szeretek gyerekek között lenni, hamar megtalálom velük a közös hangot.
Harmadik feleségével, Vidák Györgyi divattervezővel 30 éve élnek együtt. Mégsem bővült a család. Miért?
Azért, mert egy felfoghatatlan eset miatt 1974-ben sterilizáltattam magam.

Ez megdöbbentően hangzik. Mi történt?

Csak annyi, hogy az egyik nap hazaérve a feleségem az ágyban feküdt, nem éppen kivirult állapotban. Mi bajod? – kérdeztem. A kérdéstől dührohamot kapott. Mint kiderült, teljes joggal. Ugyanis terhes volt, és az előtte való éjszaka hajnali ötig arról beszélgettünk, megtartsuk-e a babát vagy se. Az abortusz mellett döntöttünk. Ám nekem ez az éjszaka úgy, ahogy van, kiesett. Egyetlen szóra, egy mozdulatra sem emlékeztem. Úgy megijedtem, hogy megoperáltattam magam.

Györgyi ön miatt az anyaságról is lemondott. Akkor ennek a harminc évnek a sikere inkább az ő számlájára írható?

Igen, ő a kapcsolatunk főszereplője. Benne érzem azt a melegséget, amit az előző két feleségemben nem. Egy házibuliban a zajon áttörő, jóízű nevetésére figyeltem fel. Hamar összeköltöztünk, annak ellenére, hogy ez nem egy amolyan mindent elsöprő nagy szerelem volt, mégis gyakran egy csokor virággal mentem haza. Ma már ez nincs így, és voltak a házasságunkban hullámvölgyek, egyszer nagyon rezgett is a léc, de együtt maradtunk. És mivel Györgyi imádja az öregeket, így az idő nekem dolgozik. Komolyan, amikor évekkel ezelőtt odahívott az ablakhoz, hogy nézzem meg az utcán sétáló nénit, milyen aranyos, akkor tudtam, nyert ügyem van, hiszen minél idősebb leszek, annál jobban fog szeretni.

Mindig népszerű volt a nők körében. Nyilvánosan többször sztorizott arról, hogyan nyitott meztelenül ajtót a barátjának, amikor épp az ő feleségével volt, az ő lakásában. Néhány napja egy közönségtalálkozón elmesélte, hogy fiatalkorában volt része hármas szexben is. Minden kérdésre gátlás nélkül válaszol?

Igen, de csak az ésszerűség határain belül. Nézze, én azt vallom, hogy egy interjú is attól lesz jó, ha őszinte a riporter érdeklődése. Így interjúalanyként is őszinte vagyok. Nemrégiben egy beszélgetés során azt kérdeztem Schmidt Máriától: „ön ugye rám néz, de nem engem lát?” Elmondta, hogy engem is lát, meg az ablakot is. Majd beszélt a kancsalságáról, hogy milyen orvosokat keresett fel eddig. A beszélgetés végén pedig megköszönte, hogy elmondhatta mindezt.

A vénülés fortélyai címmel könyvet tervez. Ez amolyan használati utasítás az idős korhoz?

Nem. Attól a perctől kezdve, hogy megszületünk, öregszünk, változik a testünk. Későn érő típus voltam,
16 évesen még hátul álltam a tornasorban és sehol nem volt testszőrzetem. Minden egyes tornaóra előtt és után komoly problémát okozott, hogyan takarjam a fejlettebb társaim előtt magam. A történeteket egyes szám, első személyben szeretném megírni. Viszont azt nem tudom, hogyan vásárol magának egy nő melltartót, ha elkezd lógni a melle. Úgyhogy ezen még gondolkoznom kell.

Gyakran gondol a halálra? Fél tőle?

Egyre gyakrabban, de egyáltalán nem félek. Azt viszont tudom, ha megérzem, hogy az elmúlás biztosan közel van, akkor nagyon meg fogok ijedni.