Szilágyi István védi a fiát: Nem verekedés volt!

Szilágyi István védi a fiát: Nem verekedés volt!

Szilágyi István
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 26. 09:00
A bíróság többször is figyelmeztette Szilágyi Istvánt a hamis tanúzás következményeire, ám Lópici Gáspár megformálója hajthatatlan volt, védte a fiát.
kbv

Elesett, méghozzá egy farakásra, ettől tört el négy bordája és volt kék-zöld folt az egész arca – tegnap a bíróságon már így emlékezett Szilágyi István arra a bizonyos júniusi napra, ami után kórházba került, fiát pedig előzetes letartóztatásba helyezték. A családi dráma tárgyalása szerdán reggel kezdődött.

Először tíz-tizenöt ütésről beszélt

A vád szerint az ország Lópici Gáspárját fia, Péter verte össze, erre utal az öszszes elsődleges látlelet, sőt még a színművész első vallomása is, amit a kórházban tett a rendőröknek. A fiú és szülei elvileg először találkoztak azóta, hogy Péter előzetes letartóztatásba került. Mivel az idősebb Szilágyi korábban teljesen más vallomást tett, a bírónő felhívta a figyelmét, hogy a hamis tanúzásnak következményei le­hetnek. Az eredeti, pár órával a verés után tett vallomásban Szilágyi még azt mondta, tíz-tizenöt kifejezetten erős ütést kapott. – Kértem, hogy hagyja abba, körülbelül tizenöt percig tartott. Most nem játszottunk, nem verekedtünk, Péter vert engem – ez volt az eredeti vallomás, s Szilágyi az őt ellátó kórházi orvosnak is arról számolt be, a fia bántalmazta. Ez az orvos volt az, aki hivatalból feljelentést tett a fiú ellen. Szilágyi egyébként a na­pokkal később őt felkereső újság­íróknak is azt mondta, Péter ütötte meg. Igaz, ekkor már úgy fogalmazott, ők így szoktak „játszani”.

A bírónak csak vitát emlegetett

Ám az azóta eltelt hónapokban valami gyökeresen megváltozott, a 79 éves színművész tegnap már másról számolt be. – Nem emlékszem, nem verekedés volt. Maximum olyan fordult elő, hogy megfogta a ruhámat, hogy „értsd már meg!”. Természetes, hogy apa és fia között kialakulhat vita – fogalmazott a bíróságon Szilágyi István, aki a bíró kérdésére azt is el­mondta, nem fél Pétertől. – Szeretem, hiszen ő a fiam. Péter szintén arra emlékszik, hogy nehezen mozgó édesapja ráesett a farakásra, így szerezte a sérüléseit. – Beleesett a tűzifába, én szedtem össze, gyakran fantáziál – fogalmazott Péter, akinek édesanyja  megtagadta a vallomástételt. Ezt persze megteheti, senki sem köteles a fiára terhelő vallomást tenni. Terhelő vallomást egyedül egy Renáta nevű nő tett Péterre, aki abban az időben a családnál lakott. A nő szerint rendszeres volt a verés a házban, többször is hallotta, ahogy az idős színművész könyörög a fiának, hogy ne bántsa. – Péter azt képzelte, az Auróra együttes sokkal több pénzt gyűjtött, mint amennyit odaadtak Pityi bácsinak, és folyamatosan veszekedett vele, hogy szerezze meg a többi pénzt – vallotta Renáta. (Mint ismeretes, a rockbanda gyűjtést rendezett a rossz anyagi körülmények között élő idős színész számára.) Ám nagy kérdés, hogy a nő vallomása milyen súllyal esik majd latba, Renáta ugyanis Péter védőjének kérdésére azt is elárulta, hangokat hall, mert szerinte egy mikrochip van a fejében.

A tárgyalás folytatódik

A következő bírósági tárgyalásra beidézték azt az orvost, aki a verés után elsőként látta el Szilágyi Istvánt, az intézkedő rendőröket és a szomszédokat, és egy igazságügyi orvos szakértőt is kirendeltek. Az ügyész pedig indítványozta, a bíróság hallgassa meg az újságírók hangfelvételeit is arról, hogyan emlékezett a színész arra a tragikus napra.

Korábban ostortól sérült meg

Szilágyi István nem először került kórházba a fia miatt. Tavaly szeptemberben a sürgősségi osztályon kötött ki. Fia rábízott egy kamerát, amit elloptak, ezért Péter rettentően mérges lett, véletlenül, ostorral csapta szemen a színészt, aki a sürgősségi osztályra került.

– A fiam kezében volt egy ostor és hirtelen nagyon mérges lett a kamera eltűnésének hírére. A levegőbe suhintott és eltalálta a szememet – mondta akkor Szilágyi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.