Szikora Robi mellett táncolna Tóth Andi

Az X-Faktor 16 éves győztese korábbi mentora mellett lépne fel. Ha úgy hozza, szívesen táncol a többi lánnyal.
Az X-Faktor 16 éves győztese korábbi mentora mellett lépne fel. Ha úgy hozza, szívesen táncol a többi lánnyal.

Csupán néhány hónapja, hogy Tóth Andi megnyerte az X-Faktort, és már számtalan fellépéssel, színházi szereppel, reklámkampánnyal és fotózással zsúfolt a naptárja. Az alig 16 esztendős énekesnő szülei nélkül, nagymamájával él fővárosi lakásában, s nemrégiben a szerelem is rátalált. Anyukája helyett menedzsere a pótmamája, és bár ritkán találkoznak egykori mentorával, a mai napig pótpapájaként tekint Szikorára.

– Régóta nem beszéltünk, de a verseny után már figyelmeztetett: készüljek rá, rengeteg dolgom lesz, így egyáltalán nem biztos, hogy tudunk majd időt szakítani egymásra. Soha nem felejtem el, amit értem tett, és azt hiszem, ő is örökké emlékszik majd a közös munkára – mondta mosolyogva Andi, s elárulta: terveznek egy nyári turnét az R-GO-val.

– Ha minden jól megy, akkor Szikora Robi és a lányok címmel lesznek közös fellépéseink Jakab-Péter Izabellával, Ilyés Jeniferrel, s Robival és az R-GO-val. Egyelőre még nem tudom, hogy a háttérben is táncolunk majd vagy csak énekelünk Robi mel- lett, de simán bevállalnám, hogy előadunk egy pörgős dalt, és beállunk a gidák mellé táncolni. Imádok a színpadon mozogni, úgyhogy ezeken a nyári fellépéseken bármi megtörténhet – tette hozzá nevetve Andi, akinek az ötletét Robi kitörő örömmel fogadta.

– Miért ne jöhetne Andi?! – válaszolt a Borsnak Szikora Róbert. – A gidáim profi táncosok, több éve benne vannak az X-Faktor tánckarában. Sokat dolgoztak már együtt Andival, nagyon jól ismerik egymást, jó a viszony közöttük. Andi a hangja mellett az egész színpadi jelenlétével elvarázsolt minket, menorokat, valamint a nézőket egyaránt. Ezért úgy gondolom, hogy egy pillanat alatt létrejöhetne a közös produkció az X-Faktor táncoslányai (Betti gida, Nati gida), és az X-Faktor győztese, Tóth Andi között.