Szigeti veszedelem: bunyó és ócska koncert az első napon

Szigeti veszedelem: bunyó és ócska koncert az első napon

Rihanna
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 12. 21:15
<p>Káosz, tülekedés, elfogyott jegyek, dühös rajongók. Erről szólt a csütörtöki Sziget-nap, amit a kezelhetetlen tömeg és egy­millió dolláros Rihanna-hakni tett felejthetetlenné. </p>
F. Zs.

Talán vannak, akik péntek reggel még mindig ott állnak a Szigeten a nagyszínpad előtt, és meredten bámulnak maguk elé azon morfondírozva, hogy vajon tényleg megtörtént-e velük előző nap az a borzalom, amit Rihanna-koncertnek hívtak, vagy valaki belekevert valami hallucinogén mérget az italukba? 

Eltűnt karszalagok

Rihanna az idei Sziget Fesztivál legnagyobb sztárja – legalábbis a gázsija mértékét tekintve –, nem csoda, hogy már hetekkel a nagy nap előtt elfogyott az összes napijegy a bulira. Vagy talán több is, mint a hivatalosan kiadható? A kérdés bizony okkal merült fel azokban, akik csütörtök este az előre lefoglalt jegye­i­ket (karszalagjaikat) akarták érvényesíteni. Merthogy aki nem volt elég előrelátó, és csak a koncert előtt három, négy órával ment ki beváltani a karszalagját, nagyot koppant a bejáratnál: a jegykiadók közölték, hogy hiába regisztrált vendég vagy van VIP-jegye, nem kaphat karszalagot, mert elfogyott. 

Bunyó a kapunál

Volt, aki négy órán keresztül állt a jegyére várva embertelen tö­megben és körülmények között. Majka is köztük volt.

– Itt kell szobrozni a rohadt tömegben órákon át. Hívtam mindenkit, de senki nem tudja elintézni, hogy bemehessek! – dühöngött a tömeg közepén. 

– Semmi kedvem az egészhez, kötelességből vagyok itt, és annyit sem intéznek el, hogy ne kelljen több órán át sor­­ban állni, miközben összeta­­pos­nak – mondta még a helyszí­nen a Bors munkatársának a ze­nész. 

A szemtanúk beszámolója szerint egyébként elképesztő jelenetek zajlottak az irdatlan hosszú várakozás alatt, volt például egy nő, aki – mert egy lezárt területen kellett várakozni, ahol se ki, se be – egyszerűen leguggolt a tömeg közepén, és ott volt kénytelen könnyíteni magán. A patakban folydogáló vize­letben ácsorgóknak ezek után és a többórás várakozás miatt nem kellett sok ahhoz, hogy fellázadjanak, és egyszerűen ki­törjenek abból a zsilipből, aho­va terelték őket. A Bors információi szerint két nő kezdett verekedni a sorban, mire az emberek megindultak, és egész egyszerűen beözönlöttek a Szigetre a K kapun, vagyis a fő­bejáraton át. A helyszínen tartózkodó rendőrök semmit sem tettek, a Sziget biztonsági emberei egy pár másodperces közelharc után rájöttek, hogy esélyük sincs a betoluló tömeggel szemben, így mindenkit beengedtek. 

Terrorveszély elhárítva?

A „mindenkit” szó szerint értendő, a Sziget történetében először találkozott a Bors munkatársa olyanokkal, akik például a VIP-szektorban mindenféle karszalag nélkül szórakoztak. A „belógók” szerint a táskájukat sem nézte meg senki, akinek volt papír a kezében, hogy van jegye, annak azt mondták, hogy mindegy, hogy nincs szalagja, menjen, és később már azt is beterelték a Szigetre, akinek papírja sem volt. Információink szerint közel 1500 ilyen emberről lehet szó. 

Gagyi show 

A tömeg figyelmét valószínűleg lefoglalhatta volna, akiért egyébként taposták egymást, maga Rihanna. Neki viszont sem a színpadi jelenléte, sem a műsora nem volt méltó arra, hogy odafigyeljenek rá. A barbadosi énekesnő erőtlen volt, nem élvezte a koncertet – sokak szerint azért, mert playbackről énekelt. Az egymillió dollárért Magyarországra hozott gigasztárnak nem­csak steril öltözőt kellett biztosítani az estére, de a menedzsere azt sem engedte meg, hogy magyar újságíró egyáltalán hozzászóljon.

Csípős

Ha Rihanna szeretné a színpadot, felszántaná. Ha szeretné a dalait, teli torokból énekelne. Ha szeretné a rajongóit, közel engedné őket. De Rihanna unottan ugrál, tátog csak, és messze van tőlünk. Az igazi nagyoktól meg nagyon, de nagyon messze. Bajnok Dorottya

Minden sajtómunkást kiküldtek a backstage-ből, amikor megérkezett Rihanna, de még a fotósoknak sem engedték meg azt, amit a világ összes zenekara engedélyez, hogy az első három szám alatt a színpad előtt fotózza a fellépőt.

Rihannát kétszáz méterről lehetett csak megörökíteni, ami nagy kihívás volt a fotósoknak, hiszen a hatalmas színpadon pont akkora volt ilyen távolságból, mint egy hangya.

Mondjuk a műsora és a hangja sem volt nagyobb az említett ízeltlábúnál.

A Sziget válasza

„Annyinapi jegy lett értékesítve, amennyi embert egy napra – a hetijegyesek mellé – be lehet engedni, a hetijegyek már június végén elfogytak, és a Rihanna napijegyek is elővételben elkeltek, akkor leállítottuk az eladást. Jelen esetben az történt, hogy annak ellenére, hogy minden fórumon figyelmeztettük a látogatóinkat, hogy időben iduljanak el, azok, akik közreműködői, VIP vagy egyéb tiszteletjegyes belépési lehetőséggel rendelkeztek (pl. akár a sajtó jeles képviselői közül is sokan), úgy gondolták, hogy elegendő, ha figyelmen kívül hagyva figyelmeztetéseinket, 19 óra körül jelentek meg a bejáratnál, jellemzően taxival.

A felgyülemlett tömeg bejutását úgy igyekeztünk meggyorsítani, hogy azoknál a szakmai jegyeseknél, akik amúgy korábban név szerint lettek regisztrálva, csak elvettük a vouchert, és nem bajlódtunk a karszalaggal. Mivel a karszalag-ellenőrzés napközben folyamatosan történik, ezzel maximum azt kockáztattuk, hogy a közreműködő, VIP, újságíró jogosulatlanul tartózkodik a fesztiválon, amíg bele nem botlik egy ellenőrbe. Természetesen a csomagátvizsgálás továbbra is működött” – írták a Borsnak a szervezők.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.