Ismerős arcot fedezhettek fel azok a magyar nézők, akik megtekintették a Netflix nevű előfizetéses streamoldal jelenlegi legnépszerűbb sorozatát, a Vajákot. A nemzetközi produkcióban Trokán Nóra is kapott egy kisebb szerepet. A többek között A Tanár 2. évadában is szereplő színésznő egy magyarországi castingirodán keresztül került a Henry Cavill által megformált szörnyvadász kalandjait feldolgozó sorozat stábjába.
– Több szerepre is megnéztek, végül egy driád bőrébe kellett bújnom, aki a társaival együtt egy elvarázsolt erdőben él – kezdi a Borsnak élményeit Trokán Nóra.
– Bár a sorozat igen nagy részét Magyarországon forgatták, a mi erdős jeleneteinket a Kanári-szigetek egyik legkisebb szigetén vettük fel. Én nyolc napot töltöttem kinn, és nagyon nehezen megközelíthető helyszíneken, konkrétan egy erdő mélyén dolgoztunk, ami élőben is úgy nézett ki, mint a sorozatban. Nagyon izgalmas és embert próbáló feladat volt 10 Celsius-fokban, a külvilágtól szinte teljesen elzárva, sokszor esőben és sárban napi 12 órát forgatni, de sok jó élménnyel gazdagodtam ez idő alatt – meséli a színésznő, aki mindegyik forgatási napon legalább két órát ült a sminkesek és fodrászok kezei között, amíg harcosnővé változtatták.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.