Celeb

Szerelmet hozott Edinának a naptárja

Bors

Létrehozva: 2016.08.01.

Már néhány hónap után látszik, hogy Edina vállalkozása, az Education Kulcsár sikerre van ítélve. A szépségkirálynő együtt dolgozik szerelmével, Szabó Andrással, ami konfliktusforrás is lehetne.

Csak kevesen bírják, hogy egész nap együtt legyenek, erre talán csak Korda György és Ba­lázs Klári képes. A közös modellképző vállalkozás vezetése pedig konfliktust generálhatna.  

– Kompromisszumok kellenek! Vannak dolgok, amikben nem értünk egyet, de kellő intelligenciával meg tudjuk beszélni – magyarázta András, hogy nekik miért sikerül. – Féltem ettől, nem tudtam, mi­lyen hatása lesz a kapcsolatunkra. De ez csak erősebbé tette, hiszen több ponton tudunk egymásra támaszkodni. Azért 24 órában nem vagyunk együtt, vannak bőven külön programjaink is. Kissé bosszant, hogy amikor végre kettesben lehetnénk, ő a telefonját nyomkodja. Maga válaszol minden megkeresésre. Jelenleg 3400 megválaszolatlan levele van!

Öt-hat éve voltak már barátok, amikor érezték, hogy ez több. András azt is elárulta, hogy egyáltalán nem a szépségkirálynőbe szeretett bele.

– Nem ez okozta a szerelmet, csak plusz. Már jóval azelőtt is ismertük egymást, de aztán találkoztunk egy buliban, és onnantól a harmadik napon beleszerettem – és András pontosan emlékszik arra a pillanatra, amikor rájött, hogy ami köztük van, az több mint barátság.

– Edina megmutatta a naptárát. Néztem a januárt, úristen, de gyönyörű! A februárt, atyaúristen, de gyönyörű!… amikor az áprilishoz értem, elöntött a forróság, nem bírtam magammal, le kellett tennem a naptárt – nevette el magát András.

Edina nem hallotta, amikor kedvese elmesélte nekünk ezt a történetet, ezért tőle is megkérdeztük, emlékszik-e a pillanatra, amikor beleszeretett? – Arra a pillanatra emlékszem, amikor megértettem, hogy ez több mint barátság. András a képeimet lapozgatta, aztán egyszer csak ledobta és azt mondta: ő ezt nem nézi tovább! Miért nézek ki ilyen jól!? Akkor megfordult a fejemben: több is lehet ebből? Aztán egyszer csak ez lett! Régi ismeretség a miénk, pontosan tudom, hogy ő magamért szeret, nem más dolgok vezérlik – szögezte le Edina, akinek András mellett olyan segítői is vannak a profi modellképző vállalkozásában, mint a műsorvezető Szily Nóra, a szakpszichológus Hevesi Kriszta, a stylist Parádi Gabi, a profi fotós Borzi Vivien és a jogász-szépségkirálynő Dobó Ági.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713463512
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713463512
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139243_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

3 kihagyhatatlan karalábéleves, amit imádni fog az egész család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713463512
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713463512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók