Celeb

Szerelme miatt akarták lelőni D. Nagy Lajost 

Nagy Daniella

Létrehozva: 2017.01.07.

<p>Megtetszett a zenész barátnője egy nagykutyának, aki jelezte: semmitől nem riad vissza, hogy megszerezze magának a lányt.</p>

Korábbi zenekarát, a Rolls Frakciót felsőbb utasítás oszlatta szét, önt a rendszer ellenségének nevezték, és egy évig megfigyelés alatt tartották. Hogyan emlékszik vissza erre?

A rendszer lényege a szellemi elnyomás volt, nem a fizikai, hiszen nem zárhattak több ezer embert börtönbe – ehelyett az életüket változtatták börtönné. Ettől eltekintve voltak „lázadó­helyek”, ahol a hozzám hasonló emberek tudtak egymással találkozni. Az iskolákban olyan dolgokat tanítottak, amik csak a kedves elvtárs dicsőítésére szolgáltak, átírták a múltat. Orwell Állatfarm című regénye jutott eszembe erről mindig, amiben az állatok fellázadnak, az emberektől átveszik a hatalmat a disznók vezetésével, akik végül kihirdetik, hogy minden állat egyenlő – de egyes álla­tok egyenlőbbek a többinél.

Ez a regény hatással volt a Bikini dalszövegeire?

Igen, a teljes angolszász irodalom hatással volt az általam írt szövegekre. Az angol nagykövetség könyvtárába külön beléptetőkártyával jártam olvasni. Magamba szívtam sok mindent belőlük, mint egy érzékeny vevőkészülék. Az embere­ket is figyeltem, és próbáltam kitalálni, hogy milyen lehet a sorsuk, de olyan sokan süppednek bele a hétköznapokba… a monotonitás megöli az életet. Én próbáltam a saját szűrőmön keresztül olyan burkolt gondolatokat csepegtetni az emberekbe, amik bennük burjánzanak tovább, amik felrázzák őket.

A politika nem próbálta a saját oldalára állítani önt?

Volt olyan párt, ami megkeresett, és felkért, hogy legyek a kampány arca. Visszautasítottam a felkérést, mert véleményem szerint a politika szétválasztja az embereket, míg a zene összeköti őket. Én nem pártolom az erőszakot, nem akarok megosztó lenni. Direkt nem politizáltam soha, nem akartam egyik pártnak sem a zászlós hajója lenni, annak nincs semmi értelme. Talán­­­ meg lehet gazdagodni belőle, de engem soha nem a pénz érdekelt, hanem a zene. Még a legérzelmesebb dalaimnak is van egy hangulatuk és egy ars poeticájuk, aminek a témája a kis ember és a hatalom. A kis ember az mindig kicsi marad, a hatalom pedig hiába változik, mindig újratermeli önmagát. Ha sok kis ember összefog, hatalommá válhat, de tesznek róla, hogy idáig ne juthassanak el.

Soha nem volt problémája az ellenállásból?

Az igazságérzetem és a bennem élő lázadó szellem sosem hagyott nyugodni, így erre számos példa akad. Már az iskolában is jellemző volt, hogy ha valami igazságtalanság történt akár velem, akár valamelyik osztálytársammal, felálltam. Mondta is az osztályfőnököm, hogy tegyek lakatot a számra, különben sok problémám lesz életem során, én viszont azt feleltem, hogy nem tudok hallgatni, amikor úgy érzem, hogy szólnom kell. Később volt egy barátnőm, akinek festő volt a távoli rokona. Elmentünk a műtermébe, ott volt egy elvtárs, egy felső vezető a felfegyverzett testőrével. Az elvtársnak nagyon megtetszett a barátnőm, ezt jelezte is a vendéglátónk felé, aki azonnal szólt neki, hogy a lánynak komoly párja van. Mire az elvtárs csak annyit felelt, hogy: semmi baj, a sofőr leviszi a fiút a Duna-partra és belelövi a Dunába. A vendéglátónk, amint tudott, félrehívott minket, és utasított, hogy induljunk el azonnal, fussunk a fő­útig, ne álljunk meg és ne nézzünk hátra. Így mentett meg.

Mi a legkellemesebb tapasztalata a Bikini zenéjének hatásával kapcsolatban? 

A koncertek után sokan jönnek oda hozzánk, és nagyon érdekes, hogy úgy kitárulkoznak, mintha gyóntató papok lennénk. Egy alkalommal odajött egy fiatal pár az egy-két éves gyermekükkel, és elárulták, hogy a gyerek akkor fogant, amikor az Adj helyet magad mellett! című számot hallgatták – én pedig arra gondoltam, hogy ha csak ezért is, de már érdemes volt megírni a dalt. Mások ösztönösen megnyíl­nak nekünk, elmondják, hogy mi a bánatuk. Néha sokkal többet tudunk a társadalom átlag életviszonyairól, mint a legjobb közvélemény-kutató intézet.

Nagyon fontos szerep ez a társadalomban, de meddig lehet bírni fizikailag?

Elmesélek egy történetet. Frank Sinatra a hetvenedik életévének betöltése után memóriazavarokkal küzdött, ami az idős embereknél nagyon gyakran előfordul. Volt rá példa, hogy elfelejtette a dalszövegeit, olyankor viszont a közönsége segített neki: énekeltek, amiről neki eszébe jutott a folytatás. Később a menedzsere a szemközti falra kiírta neki a szövegeket fénybetűkkel, és ezt el tudta olvasni. Egy idő után a szeme is megromlott, nem látta. Mindenféle problémája volt, de azt mondta, hogy a színpadon akar maradni. Egész életében énekelt, mi lenne vele enélkül? Azt mondta, hogy ő a színpadon fog meghalni, ami szinte így is történt.

A Bikini is életre szóló együttes?

Igen. A koncertjeink telt házasak, tavaly nyolcvan bulit nyomtunk, és hiába tud ez fárasztó lenni a végtelenül hosszúnak tűnő utazások miatt, nem hagyjuk abba. Én személy szerint hároméves korom óta tudom, hogy zenész akarok lenni, mihez kezdenék, ha ez nem lenne? Mi lenne velünk, a Bikinivel az együttes nélkül? Olyannyira a zene az életünk, hogy a Bikini mellett mindannyiunknak van önálló projektje is. Akinek nem jött még ki szóló­lemeze, annak most van készülőben. Jelenleg én is épp ezen dolgozom, már három szám elkészült az önálló albumomról. A dalszövegírás során előfordul, hogy némelyik formailag és tartalmilag inkább már a versekhez közelít – ezeknek a felhasználásával születnek meg az igazán jó dalok.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713526812
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713526812
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138956_auto_resized.jpg
life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713526812
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713526812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/T20uwgw1Vknkf9wCkccFf15UwJipxUt9bE_Vf2iNVic/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ5ZWUxYjNlMGJjZTQyOTBhYjM0ZWUyYzkzMjc0YTE3.jpg
Baleset

Felfüggeszthetik a forgatást: kamerák előtt szenvedett balesetet a legmókásabb színészünk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vY_U9aXjW-otQREJ8_OpsJvmRuBQZuhhvtHR6pGYg6I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwYThlMTM2MjBmNzRmZGQ5M2NjNGQwMTc1ZmUzYmRl.jpg
Botrány

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal