Celeb

Szemtanú állítja: dühből ütötte meg Weisz Fannit a férje

K. Sz.

Létrehozva: 2018.09.12.

Sándor János úgy érzi, a modell komoly bajban lehet, hisz látta, amikor a férje megütötte.

A szeme előtt ütötte hátba a modellt a férje, Hajmásy Péter – nyilatkozta lapunknak Weisz Fanni barátnője, Szabadi Diána. Fanni azóta egy másik fórumon jelezte: jogi útra is hajlandó terelni az ügyet, hogy tisztázza férjét a vád alól. Az ügyben azonban fordulat történt: felkereste a Bors munkatársát Sándor János, aki szintén az eset szemtanúja volt.

– Megdöbbentett Fanni állítása, ugyanis az én szegedi ingatlanomban történt az említett eset, a konyhai étkezőben. Ott voltam az eset idején, láttam, mi történt. Amit a Dia állít, az valóban megtörtént: a két lány jelelt egymással, ettek, és valamiért Péter hátba vágta Fannit. Meglátásom szerint ez dühből történt, Péter azt akarta, hogy a lányok ne jeleljenek tovább valamilyen té­máról. Megpróbáltam akkor teljesen semlegesen viselkedni, de már akkor is látszott: Fanni nincs jó kezekben – mesélte a döbbenetes esetről János.

A szegediek között köztiszteletben álló férfi évekkel ezelőtt Dián keresztül ismerte meg Fannit és édesanyját, Ágnest. Elmondása szerint rendkívül kedves, életvidám lány állt akkor előtte, de ma már árnyéka régi önmagának.

– Úgy látom, bajban van. Az eset idején is valami rejtélyesség lengte őket körül. Fanni sokat volt velünk, míg Péter az ügyeit intézte. Ami a legfeltűnőbb volt, hogy az együtt töltött időben állandóan Péter kezelte Fanni kommunikációs eszközeit. Amióta együtt vannak, feszültebb lett a kommunikációja. Aggódtam érte, többször írtam neki, hogy ha baj van, jelezzen, és segítünk. Ahogy Diát, úgy engem is letiltott a közösségi felületeiről. János szerint Diát megviselték a történtek, az, hogy látja, barátnője élete félrecsúszott.

– Egy normális kapcsolatban a felek a családi békére törekednének, fontos lenne, hogy Fanni és édesanyja, Ág­nes tisztázhassa a kapcso­latát, és ebben a férjé­nek is kötelessége len­ne támogatni kedvesét. Szerettük volna, ha Fanni és a férje reagál cikkünkre, de tegnap nem értük el őket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713581411
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145786_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144907_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713581411
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713581411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713581411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában