Szellemek súgták Dusánnak A padlás szövegét

Sztevanovity Dusán mindeddig tagadta, most viszont elárulta a jubi­leumi korba lépő örök kedvenc, A padlás születésének hidegrázós és szellemes titkát.
Sztevanovity Dusán mindeddig tagadta, most viszont elárulta a jubi­leumi korba lépő örök kedvenc, A padlás születésének hidegrázós és szellemes titkát.

2018. január 29-én ünnepli vígszínházi bemutatójának 30. évfordulóját A padlás. Talán a darab hosszú távú és töretlen sikere az, ami miatt Sztevanovity Dusán vette a bá­torságot. és egy mindeddig félt­ve őrzött titkot árult el a Vígszínház Vígnapján Eszenyi Enikő kérdésére.

A padlás őrült sikertörténet, az ország számos színháza játszotta és játssza. Miskolcon is bemutatták, a kép a 2013-as főpróbán készült © MTI

– Az az igazság, hogy nekem súgtak, mert a szellemekkel kezdődött minden – kezdett bele az igazság feltárásába A padlás szövegkönyvéért felelős Dusán, aki annak idején a saját padlásán írt és dolgozott. – Most már bevallom, eddig tagadtam: azt mondtam, hogy én találtam ki, de nem. Ott randalíroztak a padlásomon éjszakákon keresztül, ráncigálták a takarómat, hogy írjam meg a történetüket, mert őket nem ismeri senki, őket mindenki elfelejtette. Egy idő után feladtam, megpróbáltam leírni, amit mondanak, bár össze-vissza beszéltek, ahogy általában – most is egyébként. Abból keletkezett egy három-négy oldalas kis vázlat, de nem hagytak békén egészen addig, amíg a bemutató nem érkezett el. A premier után eltűntek a padlásomról. Azóta nem láttam őket, csak itt, ezen a színpadon.

© Fortepan

Ma Wunderlich József és Tornyi Ildikó, egykor Kaszás Attila és Igó Éva alakította a Rádiós és Süni szerepét́

Emellett pedig egy másik legendáról, a darab Szilvásgombóc című daláról is lehullott a lepel: – Nem jó a darab, ha nincs benne kaja – hangzott el anno a megjegyzés, de arra már senki nem emlékszik pontosan, hogy Presser Gábor, a darab zeneszerzője vagy Marton László rendező száját hagyta el ez a mondat. A dal keletkezésének teljes történetét Horváth Péter tárta fel, aki szintén részt vett a szövegkönyv írásának munkála­taiban.

Sztevanovity Dusán harminc év után vallotta be, hogyan született A padlás © MTI

– A második munkarészben voltak kéréseim, az egyik ilyen az volt, hogy írjatok egy dalt a palacsintáról – elevenítette fel emlékeit szerzőtársainak Horváth Péter. – Ez volt az én kérésem, aztán másnap megjött a Szilvásgombóc, ami a palacsintá­nál tízszer finomabb is, a szám pedig óriási.

Minden szereplő új

1988. január 29-én volt a Vígszínházban Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter félig mese, félig musicaljének ősbemutatója. Ekkor Kaszás Attila, Igó Éva, Tábori Nóra, Hegedűs D. Géza, Méhes László, Rudolf Péter, Pápai Erika, Rácz Géza, Balázs Péter, Vallai Péter, Seress Zoltán és Sipos András játszott az előadásában. A darab harminc éve során azonban minden karakter átélte a színészváltást, így láthattuk már Kölyök szerepében Szinetár Dórát vagy Robinson, a gép szerepében Hujber Ferencet is.

Mai szereplők: Wunderlich József, Tornyi Ildikó, Igó Éva, Csapó Attila, Telekes Péter, Király Attila, Tóth András, Mentes Júlia, Széles Flóra, Juhász István, Fesztbaum Béla, Hajduk Károly, Király Dániel, Lázás Balázs és Dolmány Attila.