Celeb

Székhelyi József: Le van szarva a halál, éljen az élet!

Fái

Létrehozva: 2017.12.28.

Először még november közepén mondta el a Borsnak a 71 éves Székhelyi József, hogy komoly egészségügyi problémával néz szembe. Az orvosai diagnózisa: tüdőrák mirigyhám áttéttel, ami ellen a családja, a barátai, a közönsége szeretetével és kemoterápiával küzd.

– Köszönöm, jól vagyok, a helyzetnek megfelelően – mondja a tőle megszokott derűvel a színész.

– Most éppen kemoterápián vagyok, ezért beszélek ennyire visszafogottan. De ezt hagyjuk is! Ez nem számít. Az számít, hogy holnap este Mr. Greent játszom a Szép jó estét, Mr. Green­ben, a Belvárosiban, holnapután pedig Halpern és Johnsont a Hatszín Teátrumban. És visszahívtak ezzel a darabbal Nyíregyházára is, ahol díjat nyertünk vele. Két előadás is lesz majd, egy délután és egy este.

Mi a kemoterápia? A

A beteget olyan gyógyszerekkel, vagyis sejtmérgekkel kezelik, amelyek a ráksejtek szaporodását gátolják, és megölik. Ezekre a rákellenes szerekre a sűrűn, gyorsan szaporodó, burjánzó sejtek – mint a ráksejtek – különösen érzékenyek. A kezelés káros mellékhatása, hogy az egészséges sejteket is érinti.

Székhelyi József dohányzott. Ezt egészségeseknek se ajánlják, a tüdőrákosoknak pedig kifejezetten tilos. Vajon le tudta tenni a cigarettát?

– Nem szivarka, hanem fújolka! – mosolyodik el, majd elmagyarázza: – Nem szívom le a füstöt, hanem kipöfögöm. Trükkös, köztes megoldás, míg le nem szokom teljesen. Ami nagy valószínűséggel hamarosan megtörténik. Ugyanis József minden léptét vigyázzák, esélye sincs „ellazázni” a betegségét.

– A családommal töltöttem a karácsonyt, velem volt az összes gyerekem, mind a hat, és a négy unokám. Persze a „csatolt részekkel” – utal a párjaikra. – Ez a legszebb a világon! Ők mindenben mellettem állnak, mondhatom, hogy szemmel vagyok tartva. Szigorúan ellenőrzött apuka lettem! – neveti el magát.         

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713498611
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140754_auto_resized.jpg
life.hu

Megműtötték Csonka Andrást: hetekig kímélnie kell magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140941_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713498611
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713498611
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713498611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók