Celeb

Száz ember várakozott Caramel kislánya miatt

Nagy Daniella

Létrehozva: 2017.12.17.

<p>Az apaság szent és sérthetetlen! Karácsonyi koncertjére több tucat emberrel próbált együtt Caramel, aki egy csapásra otthagyta őket és átszelte a várost, hogy kislányát, Szofit láthassa.</p>

Még önmagát is meglepi Caramel, annyira izgul a karácsony előtti Aréna-koncertje előtt. A próbák szinte folyamatosan, egymást érve és komoly tempóban zajlanak, mégis van valami, aminek a kedvéért az énekes gondolkodás nélkül szünetet tart.

– Úgy alakult, hogy a karácsonyi koncertem próbájával egy időben tartják a kislányom óvodájában a szülőknek szánt karácsonyi ünnepséget – mesélte a Borsnak Caramel.

– Az történt, hogy a főpróba kellős közepén csapot-papot otthagyva elrohantam. Aztán persze siettem vissza, mert nagyjából száz em­ber várt rám, amíg megnéztem Szofit. Ők a koncerten fellépő tán­cosok, zenészek és technikai személyzet, és szerencsére mindannyian nagyon megértően álltak hozzá ehhez a dologhoz, hiszen sokan közülük szülők, akik tudják, hogy egy ilyen eseményt nem lehet kihagyni.

Szofi ovija nem a próba épületének szomszédságában volt, Budapest egyik végéről a másikra, Újpestről Budára vezetett át Caramel, hogy lássa a kislányát, akihez Nekem a világ (Szofi dala) címen dalt is írt a közelmúltban a sikeres, dupla platina minő­sítésnél tartó 7 című albumára.

– Szofi dala kikívánkozott be­lőlem, egy este megírtam, másnap pedig már fel is vettem. Be­vallom őszintén, ezt tényleg neki szántam. Nem a közönségnek készült, és nem azért, hogy az-zal haknizzak, hogy szeretem a lányomat, hiszen ennél természetesebb dolog nincs. Ez azért készült, hogy ha ő majd nagyobb lesz, akkor eszébe juthasson ez a korszak. Persze nagy örömmel látom, hogy a közönség is szereti. Egyébként azt látom, hogy már most nagyon fontos Szofinak ez a dal. Benne van az ő hangja, az ő kacagása, nevetése, és mindig kéri, hogy „apa, hallgassuk meg a dalodat, amiben röhögök!” – mondta szeretettel a hangjában Caramel, akinek az Alternatív című számhoz készült videoklipjét két nap alatt máris több mint negyvenezren nézték meg az interneten.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713606013
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713606013
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713606013
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713606013
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713606013
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak