Celeb

Szárban sztár + 1 kicsi: Bence műtétjét elhalasztották a show miatt

Fái

Létrehozva: 2017.01.07.

Sok minden változott a kis Szabó Bence életében amióta megnyerte a Kismenőket, és elindult a Sztárban sztár +1 kicsiben Koós Réka partnereként. De neki ez kevés, fenekestől fordítaná fel a világot.

Még a mokkás Szebeni Istvánt is megríkatta, amikor arról beszélt, hogy a szíve mélyén rejtőző sok fájdalom, amin keresztülment, segített abban, hogy át tudja élni a dalokat. Honnan van egy kisgyerekben ennyi fájdalom? Bence születésekor lebénult, oxigénhiánya volt, újra kellett éleszteni. Szerencsére „csak” a karja maradt sérült, amit míg növésben van, műteni kell. Csúfolták emiatt és azért is, mert ahogy a legtöbb tehetség, kilóg a sorból, más mint a többiek.

Az, hogy megnyerte a Kismenőket, sok változást hozott az életébe. Például új iskolába került, ahol megszerette az osztálytársait. Aztán amikor elkezdődött a Sztárban sztár +1 kicsi, magántanuló lett. Apukája szerint sok lett vol­na Bencének a műsor és a tanu­lás együtt.

– Úgy éreztük, nem bírta volna, jobb ez így – magyarázza István. – Egy nagy műtét várt rá Szegeden, de azt is elhalasztottuk. A könyökét már háromszor kellett operálni, és most következik a legnagyobb műtét, a válla, aztán idén még egy könyök. Rettenetesen büszke vagyok rá, egy könnycsepp nélkül megy a mű­tőbe. Érzékeny kisfiú, óriási lelke van.

A kórházra most még Bence nem gondol, a műsorral van elfoglalva. Azt nagyon szereti, imád a stúdióban lenni, más bőrébe bújni, mert ahogy ő mondja, az olyan bulis.

– Ott szeretek mindenkit, a gyerekekkel is jól kijövök – meséli Bence csillogó szemmel, bár az kicsit rosszulesik neki, hogy a suliban nemigen biztatják. – Már túl vagyunk három adáson, de még senki sem gratulált. Az énektanárnőm is azt mondja, inkább az iskolai kórusban kellene énekelnem. De arra nem marad időm, mert úszásra is kell járnom a ka­rom miatt Hatvanba. És egyedül voltam fiú az énekkarban, emiatt nem éreztem olyan jól magam. Bár az igaz, hogy a lányokkal jól kijövök. A fiúk mindig fociznak, a lányok pedig leülnek és be­szélgetnek, amit én is nagyon szeretek.

Aztán elárulja az egyik nagy vágyát: szeretne Budapestre költözni, hogy zeneiskolába járhasson.

– Én elmennék Pestre! – mondja határozottan. – Igaz, hogy nagy az a Pest, de nekem ott most már sok barátom van. A kezem miatt is több lehetőségem lenne, például közelebb lenne az uszoda. De van zeneiskola is, és ami a legjobb, ott az Operaház Gyermekkórusa. Oda bekerülni, az nagyon szép lenne!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27125_resized.jpg?avcount=1713278710
origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713278710
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135269_auto_resized.png
hirtv.hu

A brüsszeli rendőrég engedett az Antifa tagjai őrjöngésének + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133883_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27122_resized.jpg?avcount=1713278710
origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135202_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Összeomlott a világom” - Azt hitték sima megfázás, rákos lett a családanya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Hat hete nyertem a lottón – egy új szabály miatt egy fillért sem láttam”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ADIHOGUZru60pm6e5EcVTUus7VMLV63xKN2dJr9-kZU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U4N2NkY2M0ODAxMjQ4OWY5ZGVmMTRhNTRiOTI1YzIz.jpg
Csajbuli

Lékai-Kiss Ramóna mindent hátrahagyva utazott el az országból

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/gFMkNxLZ8mp7ZXxrkAMmHVK6DSu5bgyr2zLnOrEa_us/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ0ZTZmOGIwODUxNDRlYzg5ZjVlYTgwMWQ1ZDhiZDRj.jpg
Időcsapda

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban