Celeb

Szakított Tóth Vera és szerelme

Bors

Létrehozva: 2016.08.21.

Az énekesnő és barátja 3 év után érezte úgy, elfáradt kapcsolatuk. Vera és Ádám azóta már külön is költözött.

Az énekesnő és volt párja 3 év után döntött úgy, befejezik együtt. Vera a Blikknek adott interjújában mesélt arról, hogy mi történt közte és egykori szerelme között, ami miatt ezt a megoldást találták a legjobbnak.

– Három év után előfordul, hogy elfárad egy kapcsolat. Egyszerűen nem tudtunk már pozitív irányba továbbfejlődni. Biztos sokan ismerik azt, amikor már a másik fél hajrezdülése is zavarja a másikat. Szeretem, hiányzik, de ennek most így kell lennie – mondta az Vera.

Az énekesnő elmondta, hogy mivel szinte minden idejüket együtt töltötték, mindketten besokalltak, ezért végül a különválás lett a megoldás problémáikra. 

Nagy szerelemnek indult az övék, első pillanattól érezték, hogy a másik kell nekik, de még ez és a rendszeres, terápiaszerű beszélgetések is ekvésnek bizonyultak ahhoz, hogy együtt maradhassanak.

– A gyomorbypass műtétem óta rengeteg dolgot másképp látok, más dolgok lettek fontosak. Ez egy nagy testi-lelki trauma volt számomra, amit még nekem is fel kell dolgoznom, amit nehéz lett volna már ráterhelni a kapcsolatunkra. Azt vettük észre, hogy már nem tudtunk kellőképpen figyelmet szentelni egymásnak. Rájöttünk, hogy mindketten szeretnénk most egy kicsit magunkkal foglalkozni, rendezni sorainkat, nincs dráma, nincs veszekedés, békesség van és végtelen tisztelet egymás iránt - mondta az énekesnő, aki még miindig napi kapcsoatban áll Ádámmal, mert úgy vélik, egymás lelki társai, akik közé nem állhat egy szakítás sem.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141533_auto_resized.jpg
origo.hu

Bayer Magyar Péternek: Kussolj és ne hazudozz!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27186_resized.jpg?avcount=1713453909
origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122751_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140519_auto_resized.png
hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27188_resized.jpg?avcount=1713453909
origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713453909
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713453909
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók