Celeb

Szakított Delhusa Gjon és tini szerelme

GYLF

Létrehozva: 2015.01.18.

Nem sokáig tartott az énekes és az érettségire készülő, nála 43 évvel fiatalabb kapcsolata. Ki érti ezt?

Delhusa Gjon lopott csókot váltott egy nála negyven évvel fiatalabb lánnyal a Frizbi felvételén – írta alig egy hónapja a Bors. A hírek szerint később az énekes már el is jegyezte fiatal szerelmét, az idén érettségiző Fannit. Most újabb fotó jutott a birtokunkba, amelyen a szívtipró zenész és szerelme a színpadon együtt szórakoz- tatja a közönséget. Míg Gjoni boldogan gitározik, párja a jelek szerint énekesnőként igyekszik maradandót alkotni. Amikor Delhusát a fotóról kérdeztük, szomorúan mesélte el magánélete újabb fordulatát.

– A kérdés már nem aktuális, nem vagyunk együtt – mondta feszülten Gjoni, majd egyebeket is igyekezett tisztázni. – Nem volt eljegyzés sem. Nem kell minden szóbeszédet elhinni. De nem is szeretnék többet mondani a magánéletemről, mert semmi hasznom belőle. Csak rám tartozik – közölte, majd bontotta a vonalat.

Hangjából, elkeseredettségéből ítélve úgy tűnik, hogy a 62 éves énekes a szakítás vesztese. Pedig alig egy hónappal ezelőtt, a TV2 stúdiójában, a Frizbi felvételén még úgy tűnt, nagy a szerelem. A pár ugyan végig titkolózott, a forgatást követően mégis kibújt a szög a zsákból: a magas, hosszú combú tinilány egy sötétebb sarokban odalépett Gjonihoz, és gyors csókot váltott vele. Mindezt fotósunk meg is örökítette. Másnap Delhusa telefonját Fanni vette fel, de csak annyit közölt, egyikük sem szeretne nyilatkozni a románcról. Így sok boldogságot és sikeres érettségit kívántunk neki. Szakításuk után már csak az érettségihez és a fájdalommentes felejtéshez kívánhatunk neki erőt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713548412
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713548412
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713548412
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713548412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt