Szakított Cserpes Laura és Gyurta Dániel

Szakított Cserpes Laura és Gyurta Dániel

Cserpes Laura
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 23. 07:40
Másfél év után vége a szerelmének.
Bors

Újabb szakítás az úszósportban: bár az énekesnő alig egy hete még közös fotót posztolt az olimpiai bajnok szerelmével, a kép az elmúlt szerelem emlékének szólt, már nincs együtt a pár, írja a Blikk.

A lap Gyurta ismerőseitől tudta meg, hogy egy ideje nem volt minden felhőtlen a szerelmeseknél, és végül a rengeteg munka teljesen felőrölte a kapcsolatukat, hiába érezték mindent elsöprőnek szerelmüket.

– Gyurta Dániel most is éli az aktív sportolók mindennapjait, azaz rengeteget edz vagy külföldi edzőtáborokba utazik, legutóbb épp a Távol-Keleten, Szingapúrban volt. Idén azonban egyedül utazgatott, pedig tavaly Floridába magával vitte a szerelmét is. De rengeteg más dolog leköti azt az egyébként is kevés szabadidejét, amely egy élsportolónak megadatik. Az úszószövetség elnökségének és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságának tagja, elfoglalt sportdiplomata, és ez bizony sok kötelezettséggel jár – folytatta az ismerős.

Az énekesnő eközben koncertezik, sorozatot forgatott és szerepelt a Sztárban Sztárban is, szóval mindketten nagyon elfoglaltak. A pár másfél év után döntött úgy, hogy külön utakon folytatják.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.