Celeb

Szakított a férje Fejős Évával

Bors

Létrehozva: 2017.09.13.

Válságba került Fejős Éva házassága – értesült a Bors. A kisgyermekes írónő férje megerősítette, kapcsolatuk a hétvégén megromlott.

Egy ország példaképe lett Fejős Éva, aki idén januárban, 49 évesen hozta világra első gyermekét, Lindát. Az újságírónő és egyben sikerkönyvek szerzője  egy csapásra lett a televíziók és rádiók mindennapos vendége, ő pedig lehetőség szerint büszkén vitte el magával a gyermekét is. Éva irigylésre méltó életet élhetett eddig, a múlt hétvégén azonban valami történt.

A Bors informátora azzal kereste meg lapunkat: tudomása szerint az írónő és férje kapcsolata vé­get ért.

– Éva a hétvégén egy vidéki rendezvényre volt hivatalos. Vitte magával a kislányát és a bébiszitterét is. Hogy mi történhetett a Balaton partján, arról csak pletykák keringenek, ami azonban biztosnak tűnik, miután Éva visszatért a fővárosba, a férje kiadta az útját. Állítólag tizenöt percet ka­pott tőle, hogy összeszedje a holmijait és elköltözzön – közölte a neve elhallgatását kérő informátorunk.

Először hétfőn délután próbáltuk meg elérni Éva férjét, aki elismert fogorvos. A férfi a rendelési ideje alatt szakított ránk időt, majd miután közöltük, miről kérdeznénk, meglepően készségesen reagált. Annyit kért, péntek délelőtt beszéljünk.

Fejős Éva a házasságról

Azt mondják, egy rossz kapcsolatot még rosszabbá tesz egy gyermek érkezése, egy jót meg még jobbá. Nekünk nagy plusz a gyerek, kiegészült vele az éle­tünk. Legutóbb Olaszországba is elvittük magunkkal nyaralni – árulta el nemrég a Borsnak.

Amikor újra hívtuk, bár ismét dolgozott, azt mondta, egy percet szakít ránk.

– Igen – mondta határozottan arra a kérdésünkre, hogy a hétvégén valóban szakított-e a párjával, majd ugyanilyen határozott igent mondott akkor is, amikor azt kérdeztük, van-e harmadik fél a viszály mögött. – Hogy ez szakítás? Ez is relatív. Ez egy kétnapos történet már. Éva az ismert ember, őt kellene megkérdezni. Ha ő úgy fogalmaz, szakítás, hát legyen az. Ami tény, azóta már találkoztunk és beszéltünk. Túl vagyunk egy négyórás beszélgetésen, amit a héten valamikor folytatunk – mondta Fejős Éva férje, aki többször utalt rá, csak ezek után derülhet ki majd, hogyan folytatódik az életük.

Búcsúzóul csak annyit kért: névvel ne szerepeljen a cikkünkben.

Fejős Évát telefonon értük el, és természetesen nem volt boldog, amikor megtudta, minek kapcsán keressük. Szerettük volna megtudni az ő álláspontját, érzése szerint szakított-e vele a párja, járt-e a Balatonon a hétvégén, és milyen harmadik félről beszélhetett informátorunk és a férje, de Fejős Éva kerülte a válaszadást. Először zavartan visszakérdezett, majd kérte, hogy egy általa ismert kolléganőnk hívja fel. Miután tájékoztattuk, ugyanezekre a kérdésekre szeretne majd ő is választ, közölte: nem nyilatkozik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141985_auto_resized.jpg
origo.hu

Julian Nagelsmann tárgyal a Bayern Münchennel, napokon belül eldől a sorsa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134051_auto_resized.jpg
life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140913_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Válaszolt a virtuális műsorvezető Kudlik Júliának: „Nem akarok senkit helyettesíteni, leváltani, felülmúlni”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141230_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási a baj: gyógyszert hívott vissza a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713459616
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713459616
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140933_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Autósok, figyelem: jelentős változás lép érvénybe holnaptól a hazai kutakon

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók