Celeb

Szakítás: Dobó Kata most sem találta meg az igazit

Fái

Létrehozva: 2016.03.08.

Vége a színésznő és Anger Zsolt több mint egy éve tartó szerelmének.

Izgalmasabb Dobó Kata élete, mint azoké a nőké, akiket játszik. Szerelmei filmvászonra kívánkoznak, hiszen az egyik kontinenseken átívelő, a másik szenvedélyes, a harmadik mindent elsöprő... Csak egy hiányzik a sorból, az igazi, akivel együtt öre­gedhetne meg.

Alig több mint egy éve, tavaly januárban derült ki, hogy Dobó Kata és Anger Zsolt egymásba szeretett. Akkor a Fapad című sorozatban forgattak együtt, és azt beszélték, a férfi már a karácsonyi stábbulin szerelmet vallott a törékeny, vörös színésznőnek. Katának ez sokat jelentett, hiszen addigra kiderült: kislánya édesapja, Gulyás Levente zeneszerző egy fiatalabb színésznőre cserélte őt. A mélyponton Zsolt szerelme segítette át.

Sosem költöztek össze

A Bors már karácsonykor gyanakodott arra, hogy valami baj van a kapcsolatukkal. Többek közt az is árulkodó volt, hogy egyetlen közös fotót sem posztoltak a világhálón. Érdeklődtünk náluk, de kitérő választ kaptunk. Most kiderült: igazunk volt, már karácsony előtt szétmentek. Szépen váltak el, nem volt harmadik – így dráma –, tányércsapkodás sem. Egyszerűen kihűlt a kapcsolat, elmúlt a szerelem.

Kata és Zsolt sosem költözött össze, ami azért elég beszédes, de így legalább könnyebb volt a válás. Az viszont megnehezíti, hogy a munkában több ponton is kapcsolódik az életük. Ha barátságban is maradtak, azért szerelmes jelenetben színpadra állni az első hónapokban maga lesz a pokol. Még jó, hogy mindketten tehetséges színészek.

Papát is keres a lányának

Kata 1997-ben ment férjhez Vermes Dávid színészhez, a Szerelmes szívek kultfilm főszereplőjéhez, akivel egy évig voltak házasok. A fodrász Hajas Lászlóval jelentős – 19 év – korkülönbség ellenére három évig élt együtt. Volt egy röpke liezonja a rádiós Bochkor Gáborral. Utána találkozott Andy Vajnával, aki kiválasztotta a Miniszter félrelép című film egyik főszerepére, így lett országosan ismert. A filmmogullal több mint hét évig voltak együtt. Amióta szakítottak, Kata életében egy szerelem sem tartott túl sokáig. Még gyermeke apjával is csak hat évig voltak együtt. Nem találja az igazit. 42 esztendôsen újra ott tart, hogy párt kell találnia.

Olyat, aki meseszép kislányának, Szofinak is jó apukája lenne. Arról szó sincs, hogy ne tudná megállni a helyét az életben, de Kata túl szép és fiatal ahhoz, hogy egyedül éljen.

Sikeres emberek vonzzák

Egy korábbi interjúban elmondta: mindig csak a nagyon tehetséges, sikeres emberek izgatják, mert szüksége van rá, hogy felnézzen arra a férfira, akivel együtt van. Amikor szerelembe esett Angerrel, arról beszélt, hogy bármi is történt az életében, sosem gondolta úgy, hogy nem próbálkozik többé csak azért, hogy ne sérüljön. Hisz a mindent elsöprő szerelemben.

– Szerelmesnek lenni a legeslegjobb do­log a világon! Nem is tudom, hogy lehet létezni nél­küle. Olyankor úgy érzed, bármire ké­pes vagy, az ön­bi­zalmad megnő, te vagy a legszebb, a leg­te­het­ségesebb, a legjobb anya – nyilatkozta korábban a hot! magazinnak.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711637714
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088416_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezt gondolja Mészöly Géza arról, hogy Marco Rossi beérte az örökranglistán az édesapját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086586_auto_resized.png
metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090198_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711637714
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711637714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091356_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tragikus baleset az M4-es autóúton: egy hétéves kisfiú meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók