Szabó Zsófi: Imádok a sztárságban fürdőzni!

Ez az első alkalom, hogy nem partin vagy stúdióban talál-kozunk. Most egy teljesen más Szabó Zsófit látok. Tényleg van önben kettősség?

Jól látja, ez valóban megvan bennem. Imádok a sztárságban fürdőzni, szeretem, ha fotóznak, pontosan tudom, hogy melyik a jobb profilom, hiszen ebbe születtem bele. De a nyugit ennél is jobban szeretem. Aki ki tud teljesedni a celebvilágban, annak ez a sport túl hétköznapi. Nekem nem, nekem mindennap újat hoz a lovaglás. Lovas lányként nevelkedtem, azok voltak a legszebb hétvégéim, amikor édesapám elvitt a versenyekre és bejártuk az országot.

Mi minden vár önre 2015-ben?

Egy részről az idei évem annak jegyében telik, hogy semmitõl nem félek, mert a legrosszabb már megtörtént velem. Egyetlen félelmem volt az életben, hogy az édesapámat elvesztem, és amikor ez áprilisban bekövetkezett – és érthetetlen módon, de túléltem, pedig azt gondoltam, hogy nem lesz utána élet –, azt vettem észre, hogy megerősödtem, és újra elkezdtem nyitni a világ felé.

Én hiszem, hogy örököltem tőle és hordozok magamban valamit abból a csodából, ami megvolt benne, még akkor is, ha ezt sokan nem is ismerik el. Másrészről új kihívások előtt állok az RTL Klubnak köszönhetően, és várom az új feladatokat. A mostani a feltöltődés időszaka, a topon kell lennem, ha új lehetőséget kapok, mert brutálisan nehéz év van mögöttem.

Hogy élte meg az elválást a volt kollégáitól?

Borzasztóan nehezen, de már kár ezen rágódni. Rájöttem, hogy az embernek mindig ott vannak a barátai, ahol éppen dolgozik. Rettenetes volt számomra, hogy nem tudtam elköszönni a Jóban Rosszban gárdájától, de egyszerűen nem lehetett, mert az utolsó pillanatig senki nem tudhatott az átigazolásról. Szörnyű volt, de mindenki az újságból tudta meg. A százfős stábból csak négyen hívtak fel. Fábián Anita, Baronits Gábor, Nelly, az öltöztetőm és a régi sajtósom, Barbi. Ez elgondolkodtató, hogy ki haragszik kire.

Mit érez legnehezebbnek a mindennapi életében?

Az ismerkedést. Az ismerkedés utáni időszak, hogy egy férfinak azt tudjam mondani, hogy járunk vagy nem járunk. Az ezután következő rettegés, hogy vajon mikor fotóznak le és jelenik meg az újságban. Nagyon nehéz. Nemet mondok egy mozira, pedig csak egy ártalmatlan moziról van szó. Mindenhol felismernek, és ez ilyenkor zavar. Másrészről egyáltalán nem bánom, mert kárpótol az a sok jó, amit kapok az emberektől. Igyekszem ezt visszaadni nekik.