Celeb

Sváby: A TV2 vezetőinek elment a humorérzékük - interjú

Győrik L. Ferenc

Létrehozva: 2017.03.25.

<p>Keményen beszólt egykori kenyéradójának a tévés.</p>

Forrás: Benkő Vivien

Március második hete elég sűrűre sikerült…

Volt minden azon a héten. Annyiban szerencsés volt a baba születése, hogy épp egy olyan napon érkezett, amikor nem voltam stúdióban. Az egyetlen szabadnapom volt, így otthon voltam. Váratlanul sem ért a dolog, mert volt kilenc hónapom, hogy felkészüljek erre, és tapasztalatom is van. Az ember át tudja szervezni az életét, de ha Milán vasárnap, adásnapon születik, nem lehettem volna ott. Akkor sem, ha a Konyhafőnök forgatásán vagyok. Az egy gigaprodukció, százfős stábbal. Egy ember magánéletéhez ezt nem lehet igazítani. 

A babára készülhetett, a képernyőre nem sok ideje lehetett...

Kilenc éve hagytam ott a TV2-t. Nem vonultam vissza, de nem is volt szükségem a nyilvánosságra. Celebeskedni sosem mentem el, talán egy-két kivétel volt. Most, amikor már tudtam, hogy lesz Heti Napló, igent mondtam az RTL Klub felkérésére is. Persze, mindkét felet beavattam, tudtak a másikról. Egyrészt kedvem volt kipróbálni magam egy ilyen versenyfőzési szituációban, nagyon érdekes és hozzáteszem, élvezetes is volt. Másrészt most jót tesz, ha egy kicsit többet pörög az ember. Én az újságokat is elhajtottam éveken keresztül. Ebben tudatos vagyok.

Mikor kezdődtek a tárgyalások az ATV-vel?

Hajdú Péter elképesztően gyors és célratörő. Napokon belül lezajlott és megvalósult minden. Felhívott egy vasárnap este, február elején, szerdán pedig a legfontosabb megbeszéléseken is túl voltunk a televízió vezetőjével, Németh Szilárddal is. Az ATV is gyors volt a műsor megteremtésében. Ez nem úgy megy, hogy kitalálod és holnap már képernyőn is van. Kellenek szpotok, díszlet, főcímek… Olyan tempóban készült minden, hogy már csak azt vettem észre, hogy vasárnap van, és mindjárt kamerák elé kell állnom. A díszletet még akkor fűrészelték, hogy kész legyen. De én ezt bírom. A televíziózás nem olyan, mint az építkezés, nem lehet csúszni. Itt, ha adás van, akkor annak mennie kell.

Nézettségi kommentcsatába keveredett a TV2 vezérigazgatójával, Dirk Gerkensszel, hogy ki nyerte a nézettségi versenyt.

Megmondom őszintén, ez a TV2-höz való hasonlítgatás túl ment azon a ponton, amit én nagyon élveznék. Én egyszer sem említettem meg a TV2 vezetőit, sőt a műsoromat sem próbáltam meg máshoz hasonlítani… Hozzáteszem: a számokkal és a tényekkel nem lehet vitatkozni. A Heti Napló első és második adása olyan nézettséget hozott, amit én két-három hónap múlva szerettem volna elérni. Viszonylag gyorsan lett sikeres. De a TV2 egyik vezetőjével sem szeretnék konfrontálódni. Nem vették a lapot, úgy tűnik, elhagyta őket a humorérzékük. Én szeretek mindent humorral megközelíteni, nekik ez nem ment, úgyhogy én ezt az egészet elengedem. 

Tíz évig várt egy lehetőségre, ami tényleg olyan és az, amit elképzel. Mi motiválja most?

Közel tíz éve jöttem el a TV2-től, most meg kell szoknom, hogy nagyon mások a számok, ami a nézettséget  illeti. Volt, hogy ötven százalék felett voltunk, 4–5 millió ember nézett minket. Ennek ma már a nagy csatornák sem tudnak a közelébe jutni. A kisebb sikereknek is lehet örülni. Pláne egy kábeltévénél. A Heti Naplóval most mindenki elégedett.

Pelenkázás? Megy még?

Ebbe nagyon ne is menjünk bele. A magánéletem bemutatását is szűk keretek közé szorítom. Tudtam, ha születik egy kisfiam, nem tudom eltitkolni. Ezért mentem ennek elébe. Kitettem egy, azaz egyetlen egy fotót róla. Pontosabban videót, mert tudtam, hogy azt nehezebb leszedni. Most nagyon-nagyon sokáig, amíg a gyerekkel nem tudok erről beszélni, nem is akarok vele villogni. Van egy csodálatosan szép, tündéri, aranyos kisfiam, Milán és a párom, aki egy gyerekorvos. Ennyi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145804_auto_resized.jpg
origo.hu

Csodagyőzelemmel avatta fel a hokiválogatott a csodás Alba Arénát - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713568210
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134554_auto_resized.jpg
vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145748_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Világbotrány: ilyen esélyei vannak az antifasiszta nőnek arra, hogy bejusson az Európai Parlamentbe

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713568210
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713568210
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713568210
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129520_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ettől elolvadsz: ilyen édesek Rúzsa Magdi hármas ikrei a misére ment – fotó!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144930_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt