Súlyos műtéten esett át Tordai Teri

Súlyos műtéten esett át Tordai Teri

Tordai Teri
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 02. 05:10
<p>Már otthonában lábadozik Tordai Teri Jászai Mari-díjas színésznő, aki nemrégiben csípőprotézist kapott.  A beültető műtét után egyelőre csak mankóval tud sétálni.</p>
A. T.

Kemény fából faragták a hetvenöt éves színésznőt, aki azt tervezi, hogy a hónap végén már visszatér az Újszínházba, és többek között Esztergályos Cecíliával elkezdi próbálni a Zserbótangó című darabot, aminek van egy különös vonatkozása is.

– Ugyanabban a kórházban, ugyanabban a kórteremben feküdtem, ahol annak idején Cili is, amikor  csípőprotézist kapott – meséli Teri, majd jókedvűen folytatja. – Féltem a műtéttől, de belenéztem az orvosom szemébe és azt mondogattam magamnak, én ebben az emberben hiszek. Az operáció után hét nappal már itthon voltam. Hetente négyszer jön hozzám a gyógytornász, és mindent megteszek annak érdekében, hogy minél előbb visszatérhessek a színpadra, na és újra teljes értékű nagymama lehessek, bár egy kicsit lassabb tempóra fogom majd magam. A protézisemre úgy tekintek, mint egy tartóoszlopra: a lábacskám már négyhetes.

A művésznő egész éle­té­ben tudatosan óvta az egészségét, rendszeresen sportolt és szerinte ennek az odafigyelésnek köszönheti azt is, hogy hamar erőre kapott a beavatkozás után.

– Hetvenöt év az csak hetven­öt év – indokolja viccesen, ezek ellenére miért volt szükség operációra. – Soha nem hagytam ki az éves szűrővizsgálatokat, és az idén derült fény a nagymérté­kű csípőkopásra. Egyik pillanatról a másikra jött, hisz nem éreztem fájdalmat, jól voltam. Belevágtam a műtétbe, és másokat is biztatok, hogy a félelem ellenére hallgassanak az orvosukra, mert nagyon fontos, hogy időben kerüljünk segítő kezekbe.

Tordai Teri végül a színházi évad befejezése után feküdt műtőasztalra, mert nem szerette volna kollégáit cserbenhagyni. Lánya, Horváth Lili színésznő és három unokája gyakran meglátogatja, ám a mindennapok apró nehézségeivel egyedül kell megküzdenie. És ez az a pont, ahol újra segítségére siet a humorérzéke.

– Előfordult, hogy a mankók kiestek a kezemből, hajolnom viszont még nem szabad. Rá­adásul van két kutyám, akik olyan jó fejek, hogy hozzám lassultak, de enni azért kell adnom nekik. Szóval kitaláltam, hogy egy gumiszalagot kötök a mankóra és a másik oldalát a nyakamba teszem. A kutyáknak pedig hosszú nyelű lapáttal adok enni. Ez a hiúságomat sem bántja, mert még jól is néz ki.

Megterhelő műtét

Az emberi szervezet egyik legnagyobb ízületének kicserélése, testidegen anyaggal történő pótlása nagy megterhelést ró a szervezetre. A leggondosabb vérzéscsillapítással és a műtét utáni időszakkal együtt közel félliteres vérvesztéssel kell számolni, mely az idősebb betegeknek pluszmegterhelést jelent a mechanikus beavatkozáson kívül.

Az operáció a mai kor színvonalán elvégezve is számtalan veszélyt hordoz, melyek között szerepel az esetleges nagyér- és idegsérülés, a korai, illetve késői fertőző és tromboembóliás szövődmény. A műtét utáni teljes gyógyulási idő általában három hónap.

Másfél millióba is kerülhet

Jelenleg a csípőprotézis-műtétekre fél éven belül van a várakozási idő. Javasolt nagy egészségügyi centrumban elvégeztetni, ahol a beavatkozás napi rutinnak számít. Magánszektorban várakozási idő nélkül, egy-másfél millió között mozog a műtét ára.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.