Celeb

Súlyos balesete után Venczel Vera visszatért 

A. T.

Létrehozva: 2016.09.20.

<p>Kilenc hónappal súlyos balesete után újra színpadra lépett Venczel Vera. </p>

Forrás: Bánkúti Sándor

A színésznőért egy ország aggódott, amikor tavaly december 29-én, a Hegedűs a háztetőn című darab előadása közben megbotlott, elesett és combnyaktörést szenvedett. A művésznőt a Vígszínházból mentő szállította kórházba, operáció, majd hónapokig tartó, rehabilitációval egybekötött kényszerpihenő várt rá. 

Az elmúlt hónapokban szinte alig hallottunk róla valamit, csak akkor láthattuk, amikor márciusban a teátrum igazgatónője néhány művésszel együtt az otthonában meglepte, hogy hetvenedik születésnapján felköszöntse. A színésznő az akkor készült fotókon még mankóval látható, mosolya azonban már bizakodásra adott okot az érte aggódóknak.

Két héttel ezelőtt már részt vett a színház Vígnapján, szombaton pedig ismét szerepel a Sógornők című komédiában a Pesti Színházban. 

– Venczel Vera megkért, hogy tolmácsoljam köszönetét mindazoknak, akik visszavárták a színpadra, és nagyon örül, amiért újra együtt játszhat szeretett kollégáival – üzent olvasóinknak a művésznő a Vígszínház sajtófőnökén, Molnár Kareszen keresztül. 

Mivel a Sógornők évek óta nagy sikerrel fut, a művésznő többtucatszor bújt már Verrette bőrébe, ezért visszatérése nem igényel különösebb előkészületet.

A darab szerepli aznap a függöny felgördülése előtt a színházi világban megszokott felújító próbán vesznek részt. Remélhetőleg a munkába állással és azzal, hogy a múlt hét végén Tolnay Klári-díjat kapott, véget ér Venczel Vera kilenc hónapos kálváriája. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142269_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713477911
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713477911
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17117771_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

30 kilót fogyott Viktória, aki egy szerelmi csalódás miatt hízott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713477911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713477911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók