Celeb

Sulidiszkóban csattant el Kasszás Erzsi első csókja

GYLF

Létrehozva: 2017.10.16.

Úgy tűnik, nem csak Kasszás Erzsi, hanem az őt alakító színésznő, Balázs Andi élete sem hétköznapi. A Karinthy Színház művésze a Borsnak elmesélte első szerelmének történetét, amely tizenhárom éves korában talált rá.

– Hetedikes voltam, a fiú nyolcadikos, és benne volt a focicsapatban. Szőke volt, kék szemű, és elvarázsolt. Kijártam az edzésre is, néztem őt messziről. Egyetlen egyszer, az iskolai diszkóban megcsókolt, én pedig földöntúli boldogságot éreztem. Hazarohantam és megnéztem ma­gam a tükörben, mi változott rajtam, hogy ez a csoda megtörtént – mondta Andi, aki hosszú évek óta él boldog kap­csolatban.

Persze Andi, ahogy sok kislány hozzá hasonlóan, kiskorában édesapjába volt „szerelmes”, tréfásan most is úgy emlegeti, mint első szerelmét.

– Nagycsoportos lehettem, ovis, amikor elkezdtem halálosan szerelmes lenni az apukámba. Nagyon szerettem, mert igazi példakép volt. Haragudtam az anyukámra, hogyhogy ő a felesége, és nem én?!  Mondták, mert ők szeretik egymást. Én meg mondtam, nem, nem, apa csak engem szeret, én vagyok a szerelme – emlékezett nevetve a színésznő.

Andrea elárulta, Balázséknál hozzá hasonlóan mindenki gömbölyded, az apukája is az. Igaz, mindemellett magas, erős, és szakállas ember.

– Gyerekkoromban mindig a nyakában hordott. Most is nagy, erős, csak már nem vesz a nyakába. Dolgos, jószívű, jóságos ember – mesélte Andi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711723835
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092392_auto_resized.jpg
vg.hu

Rákaptak a magyar vevők a spanyol ingatlanokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711723835
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711723835
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról