Celeb

Stohl: Sokkal óvatosabban vezetek

kbv

Létrehozva: 2016.12.03.

<p>Stohl András ittas vezetése miatt lett újra céltábla, pedig a színész állítja: megfontoltabb sofőr lett az ötéves eltiltás után.</p>

Forrás: Czerkl Gábor

Sebestyén Balázs vendége volt péntek este a Gyertek át! című műsorban Stohl András, ahol az összegyűlt celebsereg nem állta meg, hogy pár poén erejéig meg ne ráncigálják a színészt – ittas vezetése és balesete volt a vicc tárgya. Dombóvári István kezdte a poénkodást.

– Azért merek inni, mert András megígérte, hogy hazavisz kocsival – mondta Dombi a felvételen, amire Balázs megkérdezte a színészt, hogy tényleg vezet-e. Stohl elmagyarázta, már hat éve történt a baleset, amikor Budapest és Fót között autójával két másik, szabályosan haladó járműnek ütközött. A balesetnek súlyos sérültje is volt, ráadásul András vérében alkoholt mutattak ki. A színész elmondta, a börtönbüntetés mellett öt évre vették el a jogosítványát, így már egy éve visszakapta az iratot.

Stohl a felvétel után a Borsnak elmondta, már nagyon vágyott rá, hogy ismét vezethessen.

– Bevallom, hiányzott a vezetés, mert szeretek a volán mögött ülni. Pont egy éve kaptam vissza a jogosítványomat, előtte sofőrrel közlekedtem. Érdekes, hogy az öt év alatt nem a vezeté­si technikát felejtettem el, az két nap után visszajött, hanem az útvonalakat. Mivel mindig az anyósülésen ültem, nem figyeltem, merre megyünk, így ezeket újra kellett tanulnom – mondta András a Borsnak, és azt is hozzátette, sokkal óvatosabb és megfontoltabb sofőr lett a bal­eset után.

Többször kezdte újra

Stohl András életében nem ez volt az első eset, hogy nem vezethetett. A színész 2002-ben, egy vadászatról hazatérve szenvedett súlyos balesetet, amelynek ő maga volt az egyetlen áldozata. Kocsijával árokba borult, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy intenzív ápolásra szorult. Mivel vérében alkoholt találtak, 112 ezer forintra bírságolták, és egy év kilenc hónapra eltiltották a vezetéstől.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139894_auto_resized.jpg
origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713436810
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713436810
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713436810
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713436810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/5vE3H5LzL3lEqrsysi1s_tns4m8s0BEsheVqwCJOeFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4NDFiZDZkNjg3MTQxZWM4MjhlNzIxNjk5Yjg0MjM0.jpg
Függőség

Pásztor Erzsi drámai vallomása: Alkoholista férje miatt kellett elválniuk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/hYeVtcS2A6k73D9DeSnuancQ7cvWpl01cdz2QvZnlA8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1MmY4NjFmZmY4YTQxNjI5MjBiYjMzOTEzZDc3ODdm.jpg
ZSENI

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar