Celeb

Stohl döbbenetes vallomást tett

Bors

Létrehozva: 2017.01.11.

Stohl András elismerte: számára a színész szakma még a családnál is fontosabb. A színművész tavaly költözött el két kisebb gyermekének édesanyjától, és a hírek szerint már másik nő oldalán keresi a boldogságot. Stohl a Blikknek nem tagadta, hogy szerinte a család és a szakmai sikerek nem összeegyeztethetőek.

„Vagy a család, vagy a színészet, nem működik a kettő egyszerre. Ezt már évek óta tudom, és én az utóbbit választottam” – kezdte Stohl a Blikknek. „Mindenki a saját életét éli, és abban kell minél jobban helyt állnia. Az évek alatt megtanították, hogy az őszinteség a legfontosabb, és ehhez igyekszem is tartani magam. A szerepeim, amiket a sorstól és a rendezőktől kapok, mind olyan szakmai kihívások, melyek teljessé teszik az életem. Persze közben háttérbe szorítva azt, hogy jó apa lehessek. Idén sem lesz ez másképp, és a sok munka miatt már látom, hogy alig lesz időm a családomra. De ez az én döntésem.”

A Vígszínház színésze szerint a magánéleti kudarcok, tapasztalatok segítik a játékát, és azt sem bánja, hogy talán ennek is köszönhetően egyre több negatív karaktert bíznak rá. Stohl jelenleg is több darabban vállal szerepet, de elmondása szerint tavasszal újabb feladatokat kell megoldania a színpadon, majd pedig folytatódnak a Válótársak kalandjai is. Stohl szerint a szakmai karrierjét sosem lesz képes a család kedvéért háttérbe szorítani, ennek ellenére természetesen nagyon büszke a lányaira.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134808_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713291911
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129064_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135570_auto_resized.jpg
vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713291911
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZhURTMsf4D0fQ_dDqCpNUjCb0P_OMJz-4tCsANwUAGg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M3YzEwNGVmZjRlYjQ2ODE5ZDFjMDQyZmU0NjRkY2Zl.jpg
Tünemény

„Végre eljött ez a pillanat, hogy a karunkban tarthatjuk a legkisebb fiunkat” – Szegedi Fecsóék megmutatták gyönyörű kisbabájukat – fotó