Stohl Andrásnak lelke lett az új szerelemtől

A Boldogság Minisztériumba kellett beülnie ahhoz Stohl Andrásnak, hogy kiderüljön, milyen sokat változott az utolsó néhány évben. Hiába voltak balesetei, járt a halál torkában, ült rács mögött, egy nő kellett ahhoz, hogy a fenegyerekből bölcs férfi legyen. A műsorában, a Fem3-on, Sütő Enikő erről faggatta a színészt.

– Ezzel még nem szembesített senki, de valóban így van. De a tíz évvel és a hat évvel ezelőtti Stohl Andrást sem bánom. A változáshoz kellett a párom, aki nálam jóval fiatalabb, mégis jóval bölcsebb. Sokáig nem hittem a lélekvándorlásban, hogy tanulni jövünk a földre, de ebben a kapcsolatban sok mindent tanultam. Amit látsz, az ennek az eredménye. Vannak olyan fázisai az életnek, amikor még nem vagyunk készen arra, hogy tanuljunk valakitől. Eddig nem voltam készen. Pont jó intervallumban kapott el, negyvenkilenc éves voltam, amikor találkoztam a párommal. Elkezdett velem beszélgetni úgy, mint anya, társ, szerető, szerelem, és úgy is, mint legjobb barát. Azt kérdezte: „Te még mindig az a Stohl András vagy, aki menni akar az éjszakába bulizni, aki botrányokban vesz részt, vagy már csak meg akarsz felelni annak a képnek, ami voltál harminc-, negyvenévesen?” Ez csak egy, amiről beszéltünk.

András hiszi, hogy a boldogság egyfajta út, tanulható dolog. Amit most tud, azt ennek a tanulási folyamatnak a részeként éli meg.

– Egyre boldogabb tudok lenni. Régen sokkal feketébben és fehérebben láttam a világot, hogy mi a férfi és mi a nő. Ma már nem úgy gondolom, mint három éve. Sok barátom is hasonlóan vélekedett arról, hogy mi a férfi és mi a nő dolga a világban. Mióta ezzel a társsal vagyok, egészen másként gondolkodom. Egy nagyon egyszerű kérdést tett fel: te mit szólnál, ha én ezt csinálnám? Ez bármire vonatkozhat, hogy flörtölök, válaszolok egy SMS-re, bármire. Azt gyűlölöm ebben a kapcsolatban, hogy mindig igaza van. Ez rettenetes! Az elején puffogok, mégis csak én vagyok a férfi, de belátom, hogy nekem sem esne jól.

Enikő ekkor közölte Andrással, ha nem tudnád, te nagyon szerelmes vagy. Ezt azzal támasztotta alá, hogy tíz éve még nem volt tanítható. Elárulta Stohlnak, bírta benne, hogy merte veszélyesen élni az életét: „Ha Hollywoodba születsz, lehet te vagy James Dean, aki ebbe belehalt. De te szerencsére nem haltál bele, tanítható lettél.”

– Kell hozzá a személy is, az életkor, és kellek hozzá én – összegzett András. – Nekem igényem volt erre. Ő pont akkor jött, amikor erre nyitott voltam. Beszéljünk erről nyíltan! Nagy váltás egy férfi éle­tében, amikor lezár egy kapcsolatot, amiben két gyerek van. Persze soha nem lehet igazán lezárni és nem is kell, hiszen társak voltunk, azok is maradunk. Ott valami nem működött jól, őszintén, valami nem volt tiszta. De kellett hozzá valaki, aki kézen fogva végigvitt ezen az úton.

Két csoportba sorolta Enikő a férfiakat. Vannak, akik teremtenek, akik létrehoznak valamit, gyakorlatiasak, és vannak, akikkel a konyhaasztalnál jól el lehet filozofálgatni. Kíváncsi volt, vajon András képes egy nővel is az élet nagy kérdéseiről beszélgetni?

– Nagyon erőteljesen az első csoportba tartoztam, de ezt is megtanultam. Azt javaslom a férfitársaimnak, hogy nyissák meg a lelküket, a szívüket. Minél inkább kinyitod a szíved, a lelked, annál gazdagabb vagy. Valóban olyan síkjait lehet megélni az életnek, amit nem is gondolnánk. És nagyon sok szint van! Talán elindultam ezen felfelé, és nyitott vagyok, hogy még tovább tanuljak. Azt hiszem, tanulni és adni születtünk a világra, mindanynyiunknak van feladata. Nem véletlenül maradtam életben, nem úgy, mint James Dean. Valószínűleg nem véletlenül vagyok még itt. Nekem az a dolgom, hogy adjak. Mindenkinek és mindent. Szeretetet, munkát, élményt, bármit, ami nekem van.