Celeb

Sorsfordító 7. év: Hajdúékat is elérte az átok

Bors

Létrehozva: 2016.08.21.

Ha hét év után még együtt van egy házaspár, a nehezén már túlvan – tartja a néphit, és a babonások már sorolják is, hány ismerősük vált el hét év után. Valóban sorsfordító a hetedik év? Sarka Kata és Hajdú Péter életében mindenképpen, hiszen a házasságuk most, hét év után ért a kritikus ponthoz és a hírességek között is jó néhány sorstársuk akad.

Tatár–Gönczi: békés bontóper

Sokan döbbentek meg a házasságuk végét hallva. Tatár Csilla és Gönczi Gábor körül ugyanis nem volt felhajtás, nem voltak botrányok, talán csak a babáért való küzdelmük volt, ami arra utalt, valami nincs rendben közöttük. Csilla a válás után azonban hamar állapotos lett új szerelme oldalán, ebből mindenki számára világossá vált, a Tatár–Gön­czi párosban nem volt meg az, ami egy igazán boldog kapcsolathoz kell. Hét év után váltak el.

Heidi Klum megcsalta Sealt?

Hét év házasság és három gyerek után 2012 januárjában vált külön az álompár, Heidi Klum és Seal. Számtalan találgatás született arról, mi vethetett végett a szupermodell és az énekes házasságának. Egy korábbi nyilatkozat szerint az énekes hangulatkitörései játszottak közre, amely miatt már a gyerekek is féltek, és Heidi nem akarta megvárni, hogy fizikai bántalmazásra kerüljön sor. Seal később hűtlenséggel vádolta meg volt nejét.

Demi Moore magára maradt

A színésznő jelentette be, hogy a frigynek vége, miután kiderült, hogy évtizedekkel fiatalabb férje félrelépett. A hetedik évben ért véget a házasságuk, de sokan ennyit sem jósoltak nekik. A rosszmájúak arra vártak, mikor kacsint kifelé a jóképű színész. Demi és Ashton állítólag sokáig vitázott a milliós vagyon elosztásán és a tartásdíjon, ezért tartott két évig a bontóperük. A Két pasi meg egy kicsi sztárja megtalálta a boldogságát, jelenlegi fiatal felesége, Mila Kunis második közös gyermekükkel várandós. Moore – akinek Freddie Moore és Bruce Willis után Kutcher volt a harmadik válása – magára maradt.

Szerencsés hetes

Imolai Judit asztrológus a Szaturnuszt teszi felelőssé a rettegett hétéves periódusért.

– A nehézségek bolygója, azaz a Szaturnusz 29–30 év alatt teszi meg azt a zodiákus évkört, amit a Nap egy esztendő alatt. Ennek a negyedeléséből jön ki a hét év – magyarázta lapunknak az asztrológus. – Minden embernek meg kell küzdenie ilyenkor a sorsával. Hétévente cserélődnek ki az ember szervezetében a sejtek, évek munkájával a csontokat is át lehet alakítani. Ez az ember előnyére és hátrányára is válhat, attól függ, ki hogyan alakítja az életét – tette hozzá, és megjegyezte, nem a Szaturnuszra kell haragudni.

– Egy nő életében több szakasz van, ezekre oda kell figyelnie, vissza kell vonulnia önmagával. Akik kifelé élnek, azoknak nehezebb helyrehozniuk a válságot az életükben, mert kevés idő jut az intimitásra és arra, hogy önmaguk lehessenek a párkapcsolatban.

Sarka Kata a válást fontolgatja

A napokban volt a nyolcadik házassági évfordulójuk, de azt már külön töltötték. Hajdú Péter akkor épp Cipruson volt a gyerekekkel, ahova Sarka Kata már nem kísérte el. Egyelőre nem derült ki, mi történt közöttük, ami miatt a válást fontolgatják, a pletykák egy harmadik személyről szólnak. Most engesztelhetetlennek tűnik a kétgyermekes édesanya, bár azt mondják, mindketten azon vannak, hogy megbeszéljék, hogyan menthetnék meg a házasságukat. A nyilvánosság előtt egy hónapja zajlik a válság, a problémák azonban korábban kezdődtek.

Vajna Tímea kivételnek érzi magát

A Vajna–Palácsik házaspár is elérkezett a kritikusnak vélt hetedik évhez, amiről a kormánybiztos felesége emlékezett meg a Facebookon.

„7 éve együtt és ma 3. éve házasok. Elérkeztünk a kritikus vízválasztó 7. évhez, amelyről azt mondják, ha a párok a 7. évben nem mennek szét, akkor örökre együtt maradnak. Mi megszegjük a szabályokat, mert mindennél jobban szeretjük egymást” – írta a Fcebook-oldalán Tímea, aki valamit vagy elszámolt, vagy nem mindig járt jó úton. Ahogy azt a Bors is megírta, sokaknak szöget ütött a fejébe, hogy Timi hét éve még Damu Roland barátnője volt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145415_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713558615
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713558615
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713558615
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713558615
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt